Magyar Péter szerint a volt miniszterelnök aprópénzre váltotta a saját történelmi örökségét
A miniszterelnök határozottan visszautasította az elődeik megosztó gyakorlatát, mondván, ők nem akarják önző módon kisajátítani sem 1956, sem pedig 1989 történetét a saját politikai céljaikra. Kiemelte, hogy ezek a terek és forradalmi napok az egész magyar nemzeté voltak, ahol egyszerűen lehetetlen utólag jobboldali és baloldali forradalmárokra osztani a hazáért küzdő hősöket. Erre hozta fel példaként, hogy egykor egyszerre állt a színpadon Orbán Viktor és Mécs Imre is, jelezve a nemzeti egység elsöprő erejét. A politikai kisajátítás sötét korszaka ezzel a határozott kijelentéssel végérvényesen lezárult. Beszéde központi elemeként a kormányfő hosszan méltatta Nagy Imre mártíromságát és drámai belső vívódását a hatalom és az erkölcs útvesztőjében. Őszintén beszélt arról, hogy a volt miniszterelnök eleinte a forradalom bizonytalan hőseként lépett színre, aki habozott, késlekedett, sőt, a Kossuth téren még elvtársainak hívta a tömeget. Az igazi nagysága azonban abban rejlett, hogy a Viharos emberöltő című önéletrajzának írásakor már pontosan tudta, hogy halál vár rá, ám a megalkuvás, a mindenható párt és a kommunista ideológia helyett szabad akaratából mégis a hazát választotta. Az önfeláldozás és a vak pártkatonaság nyílt szembeállítása kíméletlenül betalált a bukott kormánypártnál.
A hatalom nemcsak megölni akarta a hősöket, hanem teljesen kitörölni őket a történelemből
A retorziók brutalitása is megelevenedett a parlament falai között, amikor a kormányfő felidézte az 1958-as kivégzéseket és a holttestekkel való meggyalázó bánásmódot. Felidézte, hogy Kádárék hogyan ásták el a csontokat a börtön sétálóudvarán, majd 1961-ben miként hantolták el a mártírokat kátránypapírba csomagolva, összedrótozott végtagokkal, jeltelen sírokban és hamis nevek alatt a köztemetőben. A kommunista hatalomnak a puszta gyilkosság nem volt elég, végleg ki akarták radírozni az emléküket a nemzet emlékezetéből. A diktatúra kegyetlen és aljas bosszúja azonban a hozzátartozók kitartása miatt végül elkerülhetetlenül kudarcot vallott.
Kapcsolódó cikk
Az 1989-es újratemetést a miniszterelnök egy egész nemzet katarzisának nevezte, de azonnal hozzátette a fájdalmas igazságot Orbán Viktor akkori szerepléséről, aki a saját fiatalkori szavait az évtizedek során egyszerű politikai aprópénzre váltotta. Beszédében nem feledkezett meg a 15 éves Szeles Erikáról, a 18 éves Mansfeld Péterről és a sortüzek ártatlan áldozatairól sem, akik soha nem érhették meg egy szabad Magyarország létrejöttét. Kifejezte reményét, hogy a társadalom végre felnő ezeknek a fiataloknak a felfoghatatlan áldozathozatalához, ahelyett, hogy napi politikai tőkét kovácsolna a halálukból. A gátlástalan mítoszrombolás pillanata egy sokkal tisztább korszak kezdetét jelezte a magyar belpolitikában.
„Nem csak Orbán Viktor történelmi beszéde miatt, amit az elmúlt évtizedekben aprópénzre váltott” – jelentette ki a miniszterelnök az 1989-es katarzis kapcsán.
Beszéde zárásaként Magyar Péter a jövőbe, a hamarosan elérkező 70. évforduló felé fordította a tekintetét, egy új nemzeti lap nyitását sürgetve a társadalom számára. Kiemelte, hogy 7 évtized távlatából végre látszik a történet vége, hiszen hazánk saját döntéséből a szabad világ részévé vált, lemosva magáról a megszállás és a diktatúra minden gyalázatát. Ha az ország megérti az 1956-os örökséget, akkor idén október 23-án talán végre először lehet majd valódi derűvel és őszinte tisztelettel megünnepelni a nemzet hőseit. A megosztottság sötét árnyéka helyett végre az egység és a valódi szabadság ragyoghatja be az őszi ünnepet.
Kapcsolódó cikk