Térerő nélkül a vadonban
Magyar Péter megállt a nedves homokban, magasba emelte a telefonját, és elkeseredetten meredt a kijelzőre.
– Senkinél sincs legalább egyetlen árva pálcika? – kérdezte emelt hangon.
– Nálam nullán áll, Péter, pedig még a tiszai zátony tetejére is felmásztam a táskával – felelte Tiszai Zátony Admin István, miközben idegesen törölgette az izzadságot a homlokáról.
– Ez képtelenség – morogta Magyar Péter, és türelmetlenül megigazította az ingujját. – Így hogyan indítjuk el a délutáni élő streamet? A közösség elvárja az ingerek folyamatos áramlását. Ha fél órán belül nem jelentkezem be, a kommentelők azt hiszik, elrabolt a hatalom, vagy ami még rosszabb, szünetet tartok.
– Nyugalom, Péter! – szólt közbe Önkéntes Szóróanyagos Klára, miközben egy hatalmas papírdobozt cipelve bukdácsolt a fűben. – Hoztam magammal hétezer darab nyomtatott szórólapot a Nemzeti Menetről, ezekkel esetleg tudunk tüzet gyújtani, ha megered az eső.
– Szórólappal tüzet? – meredt rá István. – Azt még nem lájkolta senki! Mégis mi alapján mérjük majd a teljesítményt internet híján?
Magyar Péter fel-alá járkált a vízparton, miközben az ujjai reflexből a levegőben görgettek, mintha a virtuális hírfolyamot próbálná életre kelteni.
– Nem esünk pánikba – jelentette ki Péter. – Tartsunk egy gyors operatív megbeszélést a tábortűz mellett, és István, azonnal olvasd fel a közösségi szabályzatot, mert rend nélkül ez a sziget káoszba fullad.
