A kormány rendkívüli határozatban kezdeményezte a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó, eredetileg 35 évre kötött autópálya-koncessziós szerződések azonnali felszámolását. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a több mint 23 ezer milliárd forintos keretösszegű megállapodás súlyos jogi és gazdasági aggályokat vet fel, ezért a felhalmozott vagyonelemek és a kapcsolódó beruházások teljes állami átvilágítása indul meg.

A bejelentéssel párhuzamosan a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal kiterjedt vagyonosodási vizsgálatokat indított a politikai és gazdasági elit kulcsfigurái ellen. A hatóságok húsz évre visszamenőleg ellenőrzik a megszerzett ingatlanokat, cégbenne léteket és készpénzállományokat, ami a NER legnagyobb kedvezményezettjeinél is sürgős leltározási reflexeket váltott ki.

A felcsúti birtok tágas nappalijában csütörtök éjfélkor nem a megszokott csend honolt. Mészáros Lőrinc egy kopott szobamérleggel a kezében állt a perzsaszőnyeg közepén, miközben a kölcsönzött álcázási tanácsadó kétségbeesetten próbált letakarni egy kétszázmilliós faliórát.

– Lőrinc bátyám, az a neobarokk tálaló kiabál a tisztviselőkért – intett a szaktanácsadó a márványpult felé. – A revizor nem hülye, ha meglátja a gyöngyház berakást, azonnal kérdezni fogja az M1-es aszfaltcsíkjának felárát.

– De hát ez csak egy sima kredenc! – védekezett Mészáros, és óvatosan betolt két húszezrest a kanape párnái közé. – Tegnap még az volt a narratíva, hogy a méretem miatt nem lehet megkerülni. Most meg itt állok egy szobamérleggel, mint egy visszavonult másodosztályú gázszerelő.

– A méret maradhat, a luxusnak kell eltűnnie – magyarázta a tanácsadó, miközben egy árverési katalógust gyűrt be a kandalló mögé. – A kiterjedt kérdőív hetedik pontja kifejezetten rákérdez a nehézgépekre és a magánhelikopterekre. Ha nem tudjuk bizonyítani, hogy a garázsban álló tárgyak mind közösségi adományok, Vitézy miniszter úr reggelre az utolsó kilométerkövet is visszaveszi.

Mészáros elgondolkodva simította meg a szobamérleg szélét, majd az ablak felé fordult, ahonnan gyanús fényszórók pásztázták a felhajtót.

– Gyorsan, hozzál egy vödör mészhabarcsot meg azt a műanyag perselyt! Ha a vizsgálóbiztos átlépi a küszöböt, én éppen a saját kezemmel fogom vakolni a fészket.

A padlás leltára

– Ezt nem tehetjük a padlásra, Lőrinc bátyám, ott már fent van a negyvenhat dunaújvárosi kőolaj-részvény meg a balatoni kikötők tervrajza – nyögte a tanácsadó, miközben egy többmilliós olajfestményt próbált átpréselni a padlásfeljáró szűk ajtaján.

– Akkor nyomd mögé a régi tiszántúli áramhálózati dokumentumokat! – utasította Mészáros. – A Tisza-kormány rendelete szerint a húsz évre visszamenő ellenőrzésnél minden egyes transzformátorállomásra külön formanyomtatvány kell. A végén még azt hiszik, hogy értettem is a villamossághoz.

A szaktanácsadó letette a képet, és megtörölte az izzadt homlokát.

– A kérdőív negyedik oldala a párnák közé rejtett eszközökről szól. Tudja, hány lepedőt kell áthúznunk, ha az összes vagyonkezelői alapot be akarjuk gyűrni a pamutderékalj alá? A Themis meg az Opus Bridge egymagában kitesz három matracot.

– Hát majd magasabban alszom! – csattant fel Mészáros. – Elvégre a Mészáros Csoport százezer ember megélhetését biztosítja, nem állhatok ott a revizor előtt egy szál gatyában.

– A revizor nem a gatyát nézi, hanem a megvalósult értékaránytalanságot – jegyezte meg a tanácsadó. – Ha meglátja az aranyozott kilincset, felírja a jegyzőkönyvbe, hogy az valójában a sztrádakoncesszió túlárazott szalagkorlátja.

A folyosó felől hirtelen nehéz léptek zaja hallatszott, mire Mészáros ijedten kapta fel a rézbevonatú perselyt.

– Tedd el a festményt, mert a szomszéd szobában még ott áll a felnyitott árverési katalógus, és ha az adóellenőr meglátja a licitnaplót, kiszámolja a balatoni kempingek négyzetméterárát!