Imádja Wass Albertet a Tisza Párt vezetője, Magyar Péter.

Még februárban, amikor is elindult útjára Magyar Péter mint a kormányt leváltani kívánó vezető, posztolt a Facebook-oldalán egy igazán beszédes Wass Albert-versrészletet.

Igazán drámaira sikeredett, hiszen több ezren osztották meg kifejezvén, hogy egyetértenek szavaival.
Az Üzenem haza című vers így szól:

“Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknekés nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építőkés kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot.

Kapcsolódó cikk

A tiszták és a békességesek. Erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik! Likasszák már az égben fönt a rostáts a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megintés miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fias ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad,de a kő marad.”
Nem először idéz Wass Alberttől, hiszen még januárban Gulyás Gergelynek vágott vissza vele.

Kapcsolódó cikk

A minősítésekre Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebookon reagált. Szerinte semmitmondó interjú volt, egyvalamiben mégis pontosítja: elmagyarázza, szerinte ki a valódi áruló. Többek között az, „aki a neveltetése ellenére asszisztál egy családi maffia működéséhez; az, aki a pénzért és hatalomért keresztény ember létére elárulja a legelesettebbeket, a szülők nélkül felnőni kénytelen, szerencsétlen gyerekeket; az, aki elfogadja azt, hogy a saját fizetését ötmillió forintra emeljék, miközben tevékenyen hozzájárul ahhoz, hogy ma már 3 millió honfitársunk él a létminimum alatt”.
Magyar Péter Wass Albert 1948-as Üzenet haza című versének utolsó szakaszát is idézi „Gergő” számára.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet