Orbán Viktornak el kell döntenie, melyik oldalon áll – mondta az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője, Manfred Weber az Euronews kérdésére. A bajor politikus szerint a magyar kormány elképesztő kettős játékot űz Ukrajna ügyében, miközben a világ többi része egyértelműen döntött.

Magyarország kettős játszmát űz és Orbán Viktornak el kell döntenie, melyik oldalon áll – mondta Manfred Weber egy brüsszeli sajtóbeszélgetésen, amit az Euronews szemlézett. A hírportál tudósítása azt kérdezte tőle, hogy látja a magyar kormány döntését, amely megtiltja azt, hogy az EU és a NATO fegyverszállítmányai áthaladjanak Magyarországon.

“Elképesztő ez a kettős játszma, Orbánnak el kell döntenie, melyik oldalon áll. A világ többi része így tesz” – mondta Weber.

Hozzátette, már azon is meglepődött, hogy Svájcban sokáig gondolkoztak a szankciók alkalmazásán. Azonban rájöttek, hogy nem lehetnek semlegese egy ilyen helyzetben.

“Az ilyen helyzetekben kell, hogy legyen álláspontja az embernek. Egyre több politikus ismeri fel ezt a világban, ezért Orbánnak a magyar részről el kell döntenie, hová tartozik.”
A néppárti vezetőt megkérdeztük arról is, nem tartja veszélyesnek az EU és a NATO fegyverszállításait Ukrajnába, hiszen Oroszország megtorolhatja ezeket a lépéseket.

Kapcsolódó cikk

“Az ENSZ minden független országnak jogot ad az önvédelemre. Mi pedig mindössze lehetővé tesszük az ukránok számára, hogy éljenek ezzel a joggal. Ezért teljes mértékben támogatom a fegyverszállításokat. Ez nem agresszív lépés” – mondta Manfred Weber.

A hivatalos magyar álláspont az, hogy Magyarország számára az az elsődleges, hogy kimaradjon a fegyveres konfliktusból, illetve megvédje a kárpátaljai magyar kisebbséget, ezért nem engedélyezi a fegyverszállításokat az ország területén keresztül, illetve a V4-országok közül egyedüliként ezért nem segíti fegyverekkel Ukrajnát. Ugyanakkor az uniós szankciós csomagokat, így egyes orosz bankok kizárását a SWIFT nemzetközi pénzügyi rendszerből nem vétózta meg. Mindazonáltal az Európai Unió története során először finanszírozza fegyverek és egyéb felszerelések vásárlását és szállítását egy olyan országba, amelyet támadás ért.

Korábban Donald Tusk lengyel néppárti politikus is erős kritikával illette a magyar álláspontot, azt írva a twitteren, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök kiérdemeltek egy-egy széket a Gazprom igazgatótanácsában.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.