Marc Jacobs imádja magára húzni a legfőbb versenytársai darabjait. 

A haute couture-mindenevő

Marc Jacobs, mondhatni, a divatipar vezérszurkolójává avanzsált az utóbbi évek során. Ráadásul úgy tűnik, a legutóbbi posztjaival jól be is biztosította magának ezt a szerepet.

Marc Jacobs Parducmintas Kabat 2
/ Fotó: Marc Jacobs Instagram

A Vouge írta meg korábban, amikor 2018-ban a Balenciaga őszi-téli kollekciójából a feltűnő, túlméretes, ám nagyon vidám Demna Gvasalia által tervezett kabátot hordta. Aztán a Givenchy 2020 tavasz-nyári kampányfilmet forgatott vele. A kettő között pedig Gucci-cuccokban jelent meg nyilvános eseményeken.

A Nirvana pereli Marc Jacobsot a mosolygó fej miatt

A The Fashion Law hozta le először, hogy a márkának perrel kell szembenéznie, amiért az új kollekcióban felhasználták a Nirvana logóját. A Bootleg Redux Grunge kollekcióban a banda engedélye nélkül hasznosították újra a mosolygó fejet. A szemeket lecserélték M és J betűkre, de az eredmény így sem különbözik eléggé az eredetitől.

Az szűrhető le mindebből tehát, hogy nem teszi le a voksát egyetlen márka mellett sem, amelyeket éppen egymás fő versenytársainak gondolnának a földi halandók. Nem meglepő tehát, ha a dizájner úgy érzi, a koronavírus-járvány közepén is szükséges kiállnia a csúcsdivat mellett. Akkor is, ha a világ épp összeomlóban van körülöttünk.

Today’s forecast: Sunny with a chance of mass hysteria. At least I’m dressed for spreading some cheer and good will. #yellowisthecolorofsunshine #drastic/classic #weirdonwednesday #gratefulnothateful

No Description

Jacobs kétsoros Celine-öltönyt és farmert visel a fotón, ebben még semmi különös nincs. De mivel dobta fel a vidám szerelését? Mi mással, mint egy klasszikus Mikimoto-gyöngysorral, bordóra lakkozott körmökkel félkör alakú kristályos berakásokkal díszítve a tövénél, és egy pár hosszúszárú, sárga Rick Owens-féle platformcsizmával.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A mai, március 12-i előrejelzésünk: napsütés, tömeghisztéria lehetséges. De legalább jókedvet és kedvességet áraszt az összkép[/perfectpullquote]

– írta Jacobs az Instagram-fotója alá.

Öltözködj, ne parázz!

Az Instagram legtúlképzettebb divatinfluenszere csak ebben a hónapban megosztott már követőivel színes rákot ábrázoló Prada-fülbealót, egy vicces képregénymintás Commes des Garçons-kabátot és egy Cartier-gyémántkarkötőt .

Feeling a little extra crabby tonite. EARRING and COAT @prada #inthecloset #tomorrowisanotherday #byebyebeautifulhome #homeiswheretheheartis #gratefulnothateful @veesback @zambishot

No Description

A divattervező szépség utáni vágya még a legelkeseredettebb pillanatokban is megjelenik, ahogyan a 2020-as őszi-téli kollekciójában is. A sorozatot a régi New Yorknak ajánlotta tervező, amelyet „mindig szeretni fog”.

A ’90-es évekbe az állásába került, most újra a polcokon – Érkezik az ellentmondásos Marc Jacobs-kollekció

1992-ben Marc Jacobs Perry Ellis-nek dolgozott az SS 93 kollekción. A grunge témájú ruhák annyira távol álltak a cég korábbi darabjaitól, hogy Marc Jacobs elveszítette az állását miattuk. A divattervező munkáját 2019-ben újra láthatja a közönség. Victoria Beckham most ünnepli saját magáról elnevezett márkája 10. születésnapját.

Karole Armitage, a mindig zseniális koreográfus által rendezett divatbemutatón Bella Hadid egy Jackie Kennedy-re emlékeztető ruhában, Miley Cyrus könyökig érő bőrkesztyűben és Kaia Gerber baseball sapkájához illő vagány kabátban vonult végig a kifutón. Mi ezzel Marc Jacobs fő üzenete? A következő: nyugalom, csak éld az életedet – amíg legalábbis megvan ez a fényűző csillogás.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.