MC Hawer 9 éve józan, előtte azonban meggyűlt a baja az alkoholizmussal. A mulatós rapper elárulta, mit gondol Molnár Gusztáv esetéről, aki jelenleg elvonón próbálja leküzdeni a függőségét.

MC Hawer azt mondta, hogy bár sokan azt gondolják az alkoholista emberekről, hogy valamilyen csapás miatt kezdenek el inni, ám valójában ez fordítva van, az alkohol miatt vesztenek el mindent, írjaBors.

A mai napig megkapom, hogy alkoholista vagyok, pedig lassan tíz éve annak, hogy nem iszom. Guszti átvette tőlem a stafétabotot, most ő lett az ország alkoholistája.

“Sokan azt hiszik, egyik napról a másikra válik valaki függővé, de az igazság az, hogy 15-20 év mire azt érzi a szervezet, hogy már nem tud meglenni nélküle. Leépíti az idegrendszert, én is tapasztaltam anno, hogy rendkívül ingerült vagyok. Valószínűleg nála is ez volt a helyzet, ami odáig vezetett, hogy gyermekbántalmazással vádolták meg” – magyarázta a rappert.

lyenkor egyfajta mámorban él az ember, semmi és senki nem fontos a számára. Én sem foglalkoztam a gyerekeimmel, hiába kérleltek, hogy hagyjam abba, nem érdekelt.

“Ha neki nincs munkája, családja, jövőképe, akkor már csak bánatában is tovább iszik, mert nem tudja feldolgozni a sok traumát, amik pont azért érik, mert piázik…” – mondta a zenész, majd hozzátette, hogy szerinte addig nem lehet komoly változást elérni, amíg nem történik valami baj.

“Mindaddig nem fogja komolyan venni, amíg komoly fizikai következményei nem lesznek. Én például az utolsó 2 hétben megállás nélkül öklendeztem és hánytam, emiatt nem is ettem, viszont akkor epe jött. Ez annyira legyengített, hogy nem volt más választásom.”

Tudatosítanom kellett, hogy vagy meghalok pár héten belül vagy komolyan veszem és elvonóra megyek. Ez a pont még nem jött el Gusztinál.

Bevallása szerint mielőtt leszokott az alkoholról, sokszor eszébe jutott a félelem, hogy mi lesz, ha nem ihat többet. 

Ez egy örök félelem, gyakran eszünkbe jut az elején, amikor le akarjuk tenni. Aztán a józanság természetessé válik, ahogy az is, hogy nem csak a pia az, ami hozzátartozik az életünkhöz, hanem ennél sokkal több dolog van, amiért érdemes élni.

“Bízom benne, hogy Guszti is megtalálja, színészként a hivatásába tud menekülni” – tette hozzá MC Hawer.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

czutor zoltan pandora gyoztese

Czutor Zoltáné lett a Pandora – A szelence átka főnyereménye

A péntek esti adással véget ért a Pandora – A szelence átka című műsor, és bár sokan találgatták a győztest, most már biztos: Czutor Zoltán, a Ganxsta Zolee & Papp Szabi fémjelezte új formáció, a Sinatra és a Trógerek frontembere vitte haza a főnyereményt! A műsorban való szereplését egy igazi titok övezte, hiszen Zoli még az édesanyja előtt is titkolta, hogy lett a nyertes.

michelle wild palikek vilaga

Vad Katalin, azaz Michelle Wild őszinte vallomása: Már régóta nem él velünk a húszéves lányom

Két gyermekéről, magánéletének változásairól és új kapcsolatáról is mesélt Vad Katalin, aki annak idején Michelle Wild néven vált ismertté a felnőttfilmes világban. Később három éven át láthatták a nézők a Jóban Rosszban című szappanopera szereplőjeként, napjainkban pedig közös vállalkozásuk sikeréért dolgozik párjával, Bélával. Vad Katalin a Palikék világa Három igazság podcastjában azt mondta: lánya és kisfia között tizenegy év a korkülönbség, nagyon más személyiségek, de jól kijönnek egymással.

adam attila megasztar botrany

Miatta robbant ki balhé a Megasztárban, kiderült, hogy jutott tovább Ádám Attila: 2 millió forint értékben szavazott rá valaki

A válogatón levette a lábáról a mestereket Ádám Attila az érzelmes előadásával, viszont azóta egye csak kapja az ívet a Megasztár versenyzője. A 17 éves fiú az elmúlt két élő adásban nem teljesített úgy, ahogy azt a mentorok elvárták volna, hatalmas balhé robbant ki a produkciója értékelése alatt köztük. Kiderült, hogyan jutott tovább a következő adásba.

ifj schobert norbi elkoltozik magyarorszag

Ifj. Schóbert Norbi nem vállal több tévéműsort, elköltözik Magyarországról: „Magam mögött szeretném hagyni az itthoni életemet”

A Sztárbox idei évadának férfikönnyűsúlyú bajnoka ifj. Schóbert Norbi lett, akinek egy nagy álma vált valóra ezzel. A fiatal jövő évtől Amerikába költözik, Floridában kezd új életet az egyetem miatt. Elmondása szerint nem fog több tévéműsort vállalni, szeretné maga mögött hagyni az itthoni életét, kivéve a barátnőjét, Petrát, akivel közösen akarnak kitelepedni.