Sajtóértesülések szerint Kim Dzsongun észak-koreai diktátor kritikus állapotban van állítólagos szívműtéte után. Más, kínai és japán források szerint viszont meghalt. Mindenesetre a szakértők azt találgatják ki léphet a helyére. Gyermeke még túl fiatal, akiről nem tudni, hogy fiú-e – aki lehetne utód –, vagy lány – aki viszont nem.

Ki lehet az utód?

Az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun hiányzása néhány nagy nemzeti ünnepről erőteljes spekulációkat indított el az egészségi állapotáról és felveti a kérdést, hogy ha esetleg meghalna, akkor ki léphetne a helyére – kezdi a találgatások ismertetését a Financial Times. Az, hogy Kim kihagyta az április 15-ei ünnepségeket, amelyeket nagyapja, Kim Irszen, az sztálinista felfogásból kinőtt, még bizarrabb dzsucse ideológiát követő rezsim alapítója születésnapja alkalmával tartanak, arra utal, hogy Kim betegsége gyors beavatkozást igényelhetett.

kim dzsong un meghalt halalanak oka utodja eszak korea
Choe Ryong Hae (b) és Kim Dzsongun (j) / Fotó: Wong Maye-E / Getty Images

A Dél-Koreában megjelenő Daily NK és az amerikai CNN értesülései szerint sürgős szívműtéten esett át, ám a Financial Times nem tudta megerősíttetni ezt az információt, szöuli és pekingi források szerint az sem biztos, hogy beteg. Robert O’Brien, az USA nemzetbiztonsági tanácsadója csupán semmitmondó megjegyzést tett az üggyel kapcsolatban, miszerint “szoros figyelemmel követik” a fejleményeket.

Kínai és japán forrás szerint meghalt Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora

Meghalt Észak-Korea diktátora, Kim Dzsongun – írja az című brit és a című amerikai portál japán és kínai orgánumokra hivatkozva. A TMZ szerint egy hong-kongi hírcsatorna, a Hong Kong Satellite Television igazgatóhelyettese, Shijian Xingzou egy közösségi oldalon posztolta Kim Dzsongun halálát, “nagyon erős” forrásokra hivatkozva.

Semmit sem erősített a dél-koreai kormány szóvivője sem a találgatásokkal kapcsolatban, csupán annyit mondott, hogy semmilyen szokatlan tevékenységet nem tapasztaltak a határ túloldalán. (Vasárnapi, meg nem erősített sajtóhírek már azt is felvetik, hogy Kim Dzsongun vegetatív állapotban, kómában lehet.)

Kezében a gyeplő

A 36 éves Kim, aki nagyapja, illetve apja, Kim Dzsonil helyét vette át a diktatúra élén, a hírek szerint kőkeményen kezében tartja a hatalmat. Szakértők óvatosságra intenek a hiányzással kapcsolatban, ugyanis Kim korábban is kihagyott nagy nyilvános eseményeket.

A nukleáris fegyverkezésen túl: mi lesz az észak-koreai emberekkel?

Előző cikkünkben bemutattuk Jun Heo észak-koreai menekültet. Immár hat éve él Dél-Koreában, jelenleg politológusi diplomáját végzi az ország legjobb egyetemén, ám még korántsem látja tanulmányai végét. Jun szerint még rengeteget kell képeznie magát, hogy valójában tenni tudjon a koreai helyzetért, és rengeteg emberi tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy ezt megfelelően tudja átadni másoknak.

Ugyanakkor köztudott, hogy a diktátor komoly túlsúllyal küszködik és erős dohányos. Korábbi hírszerzési információk arról szóltak, hogy egészségügyi gondjai lehetnek, amit megerősít, hogy nyugati specialisták, köztük kardiológusok is elutaztak Észak-Koreába – emlékeztet Andrew Gilholm, a szöuli Control Risk tanácsadó cég elemzője.

Ugyanakkor ha esetleg Kim meghalna, annak óriási hatása lenne az egy kézből irányított, homályba burkolózó rezsim politikai folyamataira – teszik hozzá.

Az ifjú diktátor 2011-ben vette át az ország irányítását apjától. Hatalmát részben az USA-t is elérni képes interkontinentális rakéta fejlesztésével, részben néhány jól célzott, minden bizonnyal az ő utasítására végrehajtott politikai gyilkossággal erősítette meg. Kivégezték Csang Szongtheket, Kim nagybátyját, aki az első időszakban mellette állt, és merénylet áldozata lett a külföldön élő Kim Dzsonnam, a diktátor féltestvére.

Utódlási nehézségek

Mivel ezzel közeli férfi családtagjai eltűntek a színről és Kim gyermeke kicsi – továbbá azt sem tudni, hogy fiú-e vagy lány –, az utódlás komoly hatalmi harcokat indíthat el. Szakértők szerint az utódlás rendje elvileg megegyezik a koreai királyságokban megszokott megoldással, miszerint a hatalom az egyenes ági fiú gyermekekre száll. A diktátor azonban még nagyon fiatal, láthatóan nem gondolt erre. Nem világos, hogy például felesége vezethetné-e, akár csupán formálisan az országot, amíg a kicsi fel nem nő.

kim dzsong un testvere huga kim jodzsong
Dzsongun (b) és húga, Kim Jodzsong (j) / Fotó: Getty Images

Így aztán a legvalószínűbb forgatókönyvnek az látszik, hogy ha Kim Dzsongun 10-15 éven belül meghalna, akkor húga, Kim Jodzsong vehetné át a rezsim irányítását – véli Rachel Lee, az amerikai kormány Észak-Koreával foglalkozó korábbi szakértője. Kimről úgy tudni, hogy bátyja fontos tanácsadója. A nemzetközi színtéren akkor tűnt fel, amikor a 2018-as téli olimpiára érkező észak-koreai küldöttség de facto vezetőjeként elutazott Dél-Koreába, ahol mások mellett Mike Pence amerikai alelnökkel is tárgyalt. A kamerákba mosolygó ifjú hölgy állítólag munkatársaival lekezelő, arrogáns és trágár.

95015202 2609826942603147 6502245233881776128 n
Kim Han-sol / Fotó: Getty Images

Más szakértők úgy vélik, hogy Kim Jodzsong csak az egyik résztvevője lenne egy kiterjedt hatalmi harcnak, amelyben a Kim család más tagjai, katonai főparancsnokok és pártvezetők is bejelentkeznének az ország vezetésére. Az elitnek az a része, amely Kínára támaszkodik, saját vezetőt jelölhet, egyes csoportok a diktátor száműzetésben élő unokatestvérét Kim Han-solt látnák szívesen az ország trónján. Az ismeretlen országban tartózkodó 25 éves ifjú, Kim Dzsonnam, a vélhetően Kim Dzsongun parancsára megöletett féltestvér legnagyobb fia, aki liberális, nyitott gondolkodású.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.