Négy és fél évvel a szörnyű baleset után végre ítéletet hirdettek a várpalotai hintabaleset ügyében.

Próbaidőre ítélték őket

Máthé Krisztofer, aki akkoriban 18 éves volt, egyike azoknak a ­fiataloknak, akik kizuhantak egy 33 méter magas „banzai” típusú körhintából a várpalotai napokon négy éve. Rajta kívül négyen sérültek meg, egyikük súlyosan, hárman könnyebben: az egyik hinta leszakadt a szerkezetről, és a rajta ülőkkel együtt elrepült. Krisztofer a gépezettől 10 méterre, az úttestre esett, súlyos koponyasérülést szenvedett.

Megszolalt-Varpalotai-Hintabaleset-Serultje-Tonkrement-Elete
/ Fotó: RAS-Archívum

A Veszprémi Járásbíróságon a szétesett monstrum üzemeltetőjét, egyben tulajdonosát nem jogerősen kettő, míg a szerkezetet műszakilag ellenőrző és a működését ellenőrző mérnököt három évre bocsátották próbára. A tragédia legsúlyosabb sérültjét, Máthé Krisztofert egyenesen sokkolták a hallottak – számolt be róla a Blikk.

Azóta nagyot fordult a fiú körül a világ és számos műtétet követően, 460 kórházban eltöltött nap után hazaengedték a családjához, a szerettei körében pedig újra tanult járni és beszélni is. A rehabilitációja nehezén már túl van, de a régi életét már sohasem fogja visszakapni.

A várpalotai hintabalesetben hozott ítélet nem kielégítő

Krisztofer a lapnak elmondta, nem örül, hogy ilyen könnyen megúszták. Szerette volna, ha börtönre ítélik őket. Teljesen tönkrement az élete, amiért őket tartja felelősnek.

A baleset pillanatára egyáltalán nem emlékszem, ahogy a korábbi életemre sem. Csak az elmondások alapján és a fényképekből tudom, ki is voltam korábban. Ha minden jól megy, szeptembertől újra iskolába megyek, ahol szakácsnak fogok tanulni. A legnagyobb álmom, hogy teljesen felgyógyuljak, és újra ugyanaz a fiú lehessek, aki korábban voltam 

– mesélte nehézkesen, a beszéddel még küszködve a tárgyalás után.

Krisztofer a bal szemére szinte teljesen megvakult, édesanyja, Máthé Diána pedig összeomlott és a teremből zaklatottan kirohant, amikor a bíró hosszas indoklásban újra felidézte fia balesetének drámai részleteit.

Nincs az az ítélet vagy pénz, ami egy ember egészségét visszaadhatná egy ilyen baleset után. Ezért sem a büntetőper sem a polgári per nem tud olyan döntést hozni, ami számunkra megfelelő lenne. Senki nem tudja visszaadni már a fiamat 

– mondta csalódottan Diána.

G. András, a hinta üzemeltetője elárulta, hogy a szerkezetet már visszakapta, de még nem nyúlt hozzá, egy raktárban őrzi, hogy ha esetleg még valaki megvizsgálná. A férfi nem akart nyilatkozni, de annyit elmondott, úgy érzi, azon a tragikus napon az ő élete is tönkrement.

Megszolalt-Varpalotai-Hintabaleset-Serultje-Tonkrement-Elete-3
/ Fotó: RAS-Archívum

A motorikus hinták még inkább, de a klasszikus gyermekhinták is veszélyesek, legutóbb egy 11 éves angol kislány nyakára tekeredett a kötél, amikor kertjükben hintázott. A kislányt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk