A nyugdíjas éveinkre bizony már érdemes huszonéves korunkban is gondolni. Igaz, hogy sok fiatal számára inkább riasztó belegondolni abban, hogy egyszer ő is nyugdíjba megy, viszont közel sem kell így felfogni a helyzetet. A holnap nyugdíjasai sokkal fittebbek, egészségesebbek és fiatalosabbak lesznek, vagyis megéri már most gondolni a megtakarításainkra. Az alábbi öt tipp segít abban, hogy legyenek idősebb korunkra is megtakarításaink.

Gondolkodjunk másképp – ez adja a hatékony megtakarítások alapját

Ma már régen nem érvényes az, hogy a nyugdíjasok túl idősek, túl erőtlenek és öregek ahhoz, hogy például körbeutazzák a világot. A ma és a holnap nyugdíjasai kifejezetten fiatalosak, fittek maradnak, vagyis ezt az időszakot inkább úgy kell felfogni a mai fiatal generációnak, mint egy lehetőség arra, hogy végre megvalósíthassák azokat a terveket, amire korábban nem volt idő. Ezért fogjuk fel úgy a nyugdíjas éveinket, mint a céljaink megvalósításának lehetőségét. Ha tervekben, célokban gondolkodunk és nem abban, hogy megöregszünk, akkor könnyebben teszünk félre, vagy indítunk el valamilyen megtakarítást. Például ha régóta vágyott tervünk egy világ körüli út, nyugdíjasként nyugodtan megtehetjük majd – lesz rá erőnk, nyugodjunk meg – viszont ehhez ugyebár kell pénz is. Az állami nyugdíj mellett – ami sajnos töredéke a megkeresett bérünknek – pontosan emiatt érdemes megtakarításokban gondolkodni.

Válasszunk egy könnyen kezelhető nyugdíj előtakarékossági megoldást

Hazánkba három, állam által is támogatott nyugdíj előtakarékossági lehetőség közül választhatunk. Az önkéntes nyugdíjpénztár tíz éves tagság után például engedi, hogy kivegyük a hozamot, utána pedig háromévente is megtehetjük ezt. Mindemellett a nyugdíjas éveinkre is folyamatosan gyarapítja a megtakarítási számlánkat. A nyugdíjbiztosítás ugyan nem enged ilyesmit, viszont cserébe életbiztosítást is kapunk, illetve más biztosítási formákkal is kombinálhatjuk, ami igen sok előnnyel jár. Mellesleg a nyugdíjbiztosítás előnyeit a Grantis is kiemeli. A harmadik megoldás a NYESZ. A nyugdíj előtakarékossági számlát mi magunk kell kezeljük, ide tehát nem árt a pénzügyi tudás.

Fektessünk be hosszú távon

A nyugdíjas éveinkre befektetésekkel is szebbé tehetjük. Vásárolhatunk állampapírt például, amit hosszú távon lekötünk, vagy köthetünk le bizonyos összeget is, amit ezután sok évig kamatozhat. Például a Biztos Döntés szerint a lekötött betét nagy előnye, az hogy “a kockázatmentesen elérhető banki megtakarítások közül általában erre kapod a legnagyobb kamatot”. Ugyanakkor vehetünk például ingatlant, amit felújítunk és eladunk, de akár ki is adhatjuk bérbe. Utóbbi esetben még a nyugdíjas éveinkre is nyugodtan, hátradőlve várhatjuk a rendszeres bérleti díjunkat.

Építsünk passzív vállalkozást

A passzív vállalkozás lehetősége ma már sokkal könnyebben megvalósítható, mint annak idején. Akár már fiatal korunkra nekifoghatunk egyéni vállalkozóként annak, hogy megteremtsük a passzív jövedelem alapjait. Ez lehet egy webáruház – amit később mások kezelnek helyettünk – bérbeadás, üzletrészbe való befektetés, amiből osztalékunk származhat, vagy akár egy olyan találmány, aminek a licence után mások díjat fizetnek nekünk. A lehetőségek számra igazán sok, érdemes utánajárni.

Tanuljunk meg tőzsdézni

A tőzsde sok fiatal számára lehet vonzó megoldás a folyamatos jövedelem megszerzésére. Ehhez persze mindenképp tanulni és informálódni kell, viszont a nyugdíjas éveinkre pont megszerezhetünk annyi tudást, hogy rutinosan mozogjunk a tőzsdén. Ehhez persze nem árt, ha van némi tőként idősebb korunkra, ugyanakkor igencsak jó kiegészítője lehet a nyugdíjunknak a tőzsde ismerete.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

legalis online kaszinok

A legendák kaszinója: Hogyan hódította meg a magyar folklór a játékgépeket

Magyarország, a hullámzó síkságok és az ősi mesék mély visszhangjai által formált nemzet, mindig is olyan hely volt, ahol a történetek a kultúra pénzneme. A Turul madár hősi repülésétől a Kárpátokba rejtőző boszorkányok suttogó varázslatáig a narratíva nem csupán szórakozás – hanem a nemzeti identitás gerince.

https-_www.joljohet.hu_ - 2025 október - Cikk6

Létezik-e biztonság a négykerekűk világában?

Bizonyára sok embert érdekel a quadok izgalmas terepe, mely lenyűgöző lehetőség az adrenalindús tevékenységek kedvelőinek. Ezek a járművek különleges kategóriába sorolhatók, és számos kérdést vetnek fel a közlekedési szabályok kapcsán.

https-usamedical.hu - 2025 október - Cikk6

Mit érdemes tudni a CBD-ről?

A mi kultúránkban a tudatmódosító szerek használata alapvetően elutasított – és ez érthető is, hiszen a mentális tisztaság és tudatosság megőrzése mind erkölcsi, mind jogi szempontból fontos.

https-nvsolar.hu - 2025 október - Cikk2

A jövőnk a fenntarthatóságon múlik

A történelmi épületeink, a hagyományaink és a kulturális értékeink megőrzése mindig is fontos volt a társadalom számára. A XXI. században azonban új felelősség nyomja a vállunkat: ez nem más, mint a környezetünk védelme.

code-id.com - 2025 október - LinkMarketing - 2

Vonalkódok hatása a modern üzleti életre

Mikor utoljára vásárolt, feltűnt, milyen gyorsan leolvasta az eladó a termékek vonalkódját? Ennek az egyszerű vonalakból álló kódnak a megjelenése forradalmi változást hozott a kereskedelem, a gyártás és a logisztika területén.

https-_www.tarol.hu_ - 2025 október - Cikk6 2

Hogyan találhatod meg a megfelelő raktárt Budapesten?

Gondolkodtál már azon, hol lenne érdemes raktárt bérelni Budapesten, amikor az árat és a funkcionalitást is szem előtt tartod? A fővárosban, ahol az ingatlanpiac gyorsan változik, sokaknak jelent kihívást a megfelelő hely kiválasztása. A nem megfelelő raktár felesleges kiadásokkal és akár logisztikai nehézségekkel is járhat.

https-_shop.zalapack.hu_ - 2025 október - Cikk2

Miért nem elegendő a hagyományos polietilén zsák?

A polietilén, vagyis a PE zsákok elterjedtek a csomagolóiparban, mivel olcsók és könnyűek. Mindennapjainkban gyakran találkozunk velük, ám ezek az eszközök korlátozott védelmet nyújtanak bizonyos helyzetekben. Például, amikor veszélyes vagy érzékeny anyagok csomagolására van szükség, érdemes alternatívák után nézni.

https-_csupacipo.hu_ - 2025 október - Cikk2

Hogyan válassz vízálló gyerek hótaposót?

Ahogy beköszönt a tél, egyre gyakrabban találkozunk az erős hideggel, a latyakkal és persze a hóval. Szülőként biztosan te is tapasztaltad már, hogy ilyenkor nem akarunk megbékélni a gyerekek lábának kellemetlenebb állapotával.

https-_joszerszam.com_ - 2025 október - Cikk4

Téli madárlakoma: így készíts tartós madáretetőt otthon

Az ősz beköszöntével nemcsak a kert ápolása válik fontosabbá, hanem a környezetünkben élő állatok támogatása is. Amikor megérkezik a hideg, és a természet egyre kopárabb, a madarak számára egy gondosan elkészített etető valódi menedék lehet. Te is gondoltál már arra, hogy egy ilyen etető mennyire megszínesíti a mindennapokat és közelebb hoz a természethez?

ardesshop.hu - 2025 október - Cikk2

Melyik rovarcsapda mellett döntsünk?

Nyáron, amikor kint a teraszon üldögélünk, vagy bent szellőztetünk, gyakran bosszankodunk a repkedő rovarok miatt. Sokszor találkozunk ilyenkor szúnyogokkal, legyekkel, molyokkal, amik nagyon zavaróak tudnak lenni.

patikatt.hu - 2025 október - LinkMarketing - 4

Hogyan őrzi a nevetés az egészséget?

Gondoltál már arra, hogy a nevetés egészségügyi előnyökkel is járhat? Nem csupán a hangulat javul, hanem a humorra adott reakciók valós, mérhető hatásokat is eredményeznek.

https-_grill4u.hu_ - 2025 szeptember - Cikk2

Miért válaszd az elektromos grillt?

A grillezés egy nagyszerű módja annak, hogy egy asztalhoz üljön a család és a barátok, miközben ínycsiklandó ízekkel gazdagítod az étkezést. Az elektromos grill egyre elterjedtebb a sütögetést kedvelők körében, hiszen számos előnnyel bír a hagyományos megoldásokkal szemben.

https-_www.metroman.hu_ - 2025 szeptember - Cikk2

Intelligens termosztát: az otthoni fűtés új korszaka

Az intelligens termosztátok jelentős változást hozhatnak otthonai fűtési rendszereiben, és a modern technológia csúcsát képviselik. Gondolt már arra, milyen lenne, ha egyetlen érintéssel vezérelhetné otthona hőmérsékletét, akár távolról is?

https-_www.agrokisgepcenter.hu_ - 2025 szeptember - Cikk4

Miért választja egyre több ember az alternatív üzemanyagokat?

A kertészeti gépek körében mindinkább terjednek az akkumulátoros megoldások, mégis sokan kitartanak a hagyományos, üzemanyaggal működő eszközök mellett. Bár a benzinkutakon kapható benzin az árnyoldalai ellenére is népszerű, gondolt már arra, hogy alternatív üzemanyagokat használjon?

momzee.hu - 2025 szeptember - LinkMarketing - 2

A méhlepény titkai

A terhesség során a baba és az édesanya közötti kapcsolat elengedhetetlen része a méhlepény.