A Xinhua hírügynökség egy mesterséges bemondót állít képernyőre. Jön a mesterséges intelligencia Erős Antóniája?

Nem telik úgy hét, hogy ne bukkanna fel hír a mesterséges intelligencia (AI) újabb alkalmazási területeivel kapcsolatban. Nem kétséges tehát, hogy elkezdődött AI kora.

Már létezik mesterséges intelligenciájú énekes-dalszövegíró, influenszer, festő és már van mesterséges intelligencia által íródott vers is.

Egy mesterséges intelligencia által készített festmény több mint 120 millió forintért kelt el

Az aukciós ház később Twitterén azt írta, hogy “licitálási csata” bontakozott ki a képért. A kalapácsot végül 432.500 dollárnál (körülbelül 123,2 millió forintnál) ütötték le. A Dazeddigital megjegyzi, hogy a dolog már csak azért is figyelemreméltó, mert ez az összeg 10-szer akkora, mint amennyiért átlagban egy (valóságos) férfi művész és 20-szor (!)

Most a kínai hírügynökség újabb lépést tett a szingularitás felé a világ első AI hírolvasójával, aki a kedden megrendezett Világ Internet Konferencia alkalmával debütált.

Az AI hírolvasót a kínai kereső motor specialista a sogou.com fejlesztette és egy valós előadó, Zhang Zhao fizimiskáját használják a képernyőn való megjelenéshez, a fejlődése pedig gépi tanulási technológia segítségével történik.

World’s first AI news anchor makes China debut

The world’s first artificial intelligence (AI) news anchor made “his” debut at the ongoing fifth World Internet Conference in east China’s Zhejiang Province….

Mivel az AI hírolvasó képes a nap 24 órájában felmondani a legfrissebb híreket, ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon hány hús-vér hírolvasó válik feleslegessé? Persze még az kérdés, hogy a valódi hírolvasók egyediségét és természetességét mennyire lesznek képesek pótolni egy mesterséges Szellő István vagy és Erős Antónia.

Ai Getty Images
Mesterséges Intelligencia Uralja A Jövőt? / Fotó: Getty Images

Annyi viszont biztos, hogy az AI nincs elszállva magától:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Fejlesztés alatt álló AI hírolvasóként, még tudom, hogy sokat kell fejlődnöm[/perfectpullquote]

– nyilatkozta az első AI hírolvasó.

Talán egyben ez az első mesterséges önkritika megjelenése is a világon?

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.