Megjelent Michael Kiwanuka, a Hatalmas kis hazugságok főcímzenéjét is jegyző szerző harmadik, Kiwanuka című nagylemeze. A BBC ennek apropóján készített interjút a zenésszel, aki az idei Sziget Fesztiválon is fellépett.

“Ér a nevem”

Hirdetés

„Nem változtatok nevet, nem érdekel, hogy neveztek” – énekli Michael Kiwanuka a legújabb számában, a Hero-ban. Fiatalabb korában sokan nem tudták megjegyezni szokatlan vezetéknevét. Egész abszurd és egzotikus változatokban is viszontláthatta-hallhatta, így jótanácsként azt ajánlották neki, hogy válasszon egy könnyebben megjegyezhető, piacképesebb művésznevet.

Megjelent Michael Kiwanuka harmadik nagylemeze / Fotó: Getty Images / Matt Roberts

Harmadik albumának a Kiwanuka címet adta. Csakazértis – gondolhatnánk. Pedig egyáltalán nem ez volt a döntés mögötti szándék. A cím emlékeztető saját magának, hogy végre legyőzte bénító kishitűségét. Előző lemeze, a 2016-ban megjelent Love & Hate listavezető volt, Brit Awardra is jelölték. A Cold Little Heart című szám a Hatalmas kis hazugságok sorozat főcímzenéjeként pedig meghozta számára a nemzetközi elismerést is.

Mika: „Olyan lemezt akartam írni, ami teljes egészében engem képvisel”

Október elején jelent meg Mika ötödik stúdióalbuma, a My Name Is Michael Holbrook, négy évvel a No Place in Heaven után. Mi történt Mikával, mivel foglalkozott az elmúlt négy évben? Mit tart fontosnak elmondani az új lemezéről? mika új lemez 2019, michael holbrook,

„Rendkívüli módon nyomasztott a lemez sikere. Először úgy véltem, biztos az általam nagyra tartott producerek tehetségének köszönhető a rengeteg pozitív visszajelzés. Úgy gondoltam, én csak átlagos vagyok, és kizárólag miattuk lett annyira népszerű a lemez. Ez a gondolat egyre erősödött bennem, olyan szinten, hogy az önbizalomhiány már a következő munkáimnak felvételeire is rányomta bélyegét. De másfél évvel ezelőtt elegem lett ebből a gondolkodásmódból. Azt éreztem, hogy ez senkinek nem használ, legkevésbé nekem” – vallotta be a 32 éves londoni zenész, aki három éve boldog házasságban él.

K I W A N U K A is Out Now!!!! PS I hope you can read this ❤️❤️

8,353 Likes, 425 Comments – @michaelkiwanuka on Instagram: “K I W A N U K A is Out Now!!!! PS I hope you can read this ❤️❤️”

Ahogy visszatért az önbizalma, az alkotóereje is csúcsra járt. Mostani lemeze fantasztikus kritikákat kapott: a The Guardian egyenesen az évtized egyik legjobb albumának kiáltotta ki, a Q Magazine szerint pedig Kiwanuka pszichedelikus soul lemeze pályafutásának meghatározó mesterműve.

Tíz nap múlva indul az HBO-sorozat, a Hatalmas kis hazugságok – ContextUs

A Jean-Marc Vallée ( Vadon, Mielőtt meghaltam) rendező 7 részes minisorozatban dolgozta fel Liane Moriarty azonos című bestsellerét. A sorozata arra fókuszál, hogy a modern családanyánk pszichésen hogyan dolgozzák fel a munkájuk feladását, a „háziasszony” szerepet és gyereknevelés nehézségeit, miközben mindent megtesznek azért, hogy fenntartsák a tökéletesnek tűnő életüket.

Kiwanuka azt szeretné, ha a hallgatók elmerülnének és elvesznének a zenéjében, pontosan ahogy vele is történt a régi kedvenc lemezeivel. A zenész szerint tizenkét éves korában a The Fugees-től a The Score varázsolta el ily módon.

A legfontosabb célom az volt, hogy ma, a playlistek korában, rá tudjam venni az embereket, hogy egyáltalán végighallgassák a lemezt. Úgyhogy ezért nincs is a számok között szünet, elhalkulás. Így, ha takarítás közben felteszed, nem is fogod tudni, mikor van vége egy számnak

– adott meglepő zenehallgatási tippet a művész.

Az albumra Gil Scott-Heron szójétékai, Prince, a Funkadelic-ből Eddie Hazel gitárjátéka, valamint az Isaac Hayes-féle Hot Buttered Soul groove-jai voltak jelentős hatással. A dalszerző bevallja, hogy a Hot Buttered Soul minden dalában benne van, amit az elmúlt öt évben írt.

Tudatalatti rasszizmus

Kiwanuka London északi részében, főleg fehér bőrűek között nőtt fel, ugandai menekült szülők gyermekeként. A kívülállás élménye ihlette a Black Man In A White World című 2016-os kislemezét. Elmondása szerint sosem találkozott nyílt rasszizmussal az Egyesült Királyságban, de ez nem jelenti azt, hogy nincs is jelen.

Amerikában, ahol minden sokkal polarizáltabb és zajosabb, jóval alattomosabb hatások értek. Nem lövik le az embert a bőrszíne miatt az utcákon, de az egyetemeken nincsenek színesbőrű tanárok, nincsenek színesbőrű vezetők döntéshozó pozíciókban.

Erről a tudat alatt rögzült rasszizmusról énekel a Hero-ban. Aki azt tanácsolta, vegyen fel művésznevet, attól is tartott, hogy a Kiwanuka név alapján majd világzeneként beskatulyázzák.

A Brexit óta erősödött a rasszizmus – figyelmeztet az ENSZ

A Brexitről tartott népszavazás azt eredményezte, hogy a faji, etnikai és vallási intolerancia növekedése elfogadottá vált az ENSZ témával foglalkozó szakembere szerint. A szakreferens az Egyesült Királyságban és Írországban teljesített két hetes tényfeltáró küldetése után összesítette tapasztalatait.

Ám arra nem gondolt, hogy a névváltoztatással egyben azt is kérte, tagadja meg az identitását. „A névnek hatalmas ereje van. Semmi sem határoz meg jobban, mint a születéskor kapott neved” – elmélkedik a zenész.

Végre elfogadtam, hogy énekes vagyok, művész vagyok, dalszerző vagyok és imádom. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy Kiwanuka lesz a lemez címe. Nem tudok elbújni sem előle

– mosolyog.

Michael Kiwanuka – Cold Little Heart

Michael Kiwanuka releases his third album ‘KIWANUKA’ on October 25th. Pre Order the album from his UK store by Tuesday 20th at 5:00pm BST for pre sale access to Michaels 2020 UK tour – https://MichaelKiwanuka.lnk.to/MichaelOfficialStoreID “Cold Little Heart”, directed by David Helman and starring Keith Stanfield.

“This is who I am, rain or shine. I am completely myself. I am not an imposter” – énekli most megjelent lemezén a szerző az interjúban is vallottakat.

Hirdetés