A kormányközeli politológus szerint a lap újságírója olyan mondatot adott a szájába, amelyet nem mondott.
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője fake newsnak, azaz álhírnek nevezte a The New York Times vasárnap megjelent cikkét, amelyben arról írnak, hogy Mráz a Magyar Péter ellen indított negatív kampány kudarcáról beszélt a lap munkatársának, Andrew Higginsnek.
Higgins a cikk egy pontján felidézi, hogy Magyar hónapok óta a kormánypárti média támadása alatt áll. Ezt a szerző szerint Mráz azzal kommentálta: „Eddig ezek a kampányok nem voltak sikeresek. Ez egyértelmű.”

Kapcsolódó cikk

A kormányközeli politológus hétfő délutáni Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: több mint négy hónapja találkozott a The New York Times újságírójával, akinek azt mondta, hogy a Tisza Párt 2024 júniusa és 2025 júniusa között a többi ellenzéki párt rovására erősödött.
„Ehhez képest októberben a számba adni egy soha el nem hangzott mondatot még propagandának is rossz. Azt, hogy mi működik, mi nem, a közvélemény-kutatás és a választás mutatja meg” – írta, hozzátéve, hogy szerinte vezet a Fidesz.

Kapcsolódó cikk

A 21 Kutatóközpont legfrissebb kutatása éppen hétfőn jelent meg. Eszerint a teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók között 10, a biztosan részt vevő pártválasztóknál 18 százalékpont a Tisza Párt előnye a Fidesz előtt.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

orban viktor torok gabor zarug peter farkas konyv

Itt a nagy bejelentés, Orbán Viktorról van szó, végre elárulták

Váratlan bejelentés kavarta fel a politikai életet: Orbán Viktorról készül könyv, méghozzá két ismert politológus tollából. A hír egy előadás közben hangzott el, teljesen váratlan pillanatban. Az internet azóta találgatja, mit árulhat el majd a kötet Magyarország vezetőjéről.

Orban Viktor donald trump találkozó 2025

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

A CNN élő adásában hangzott el egy meglepő kijelentés Magyarországról a Trump–Orbán találkozó után. A washingtoni csúcs nagy visszhangot váltott ki világszerte, és a közösségi oldalak napok óta a magyar miniszterelnök amerikai útjától hangosak. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója exkluzív interjút adott a CNN-nek, amelyben megdöbbentő mondatok hangzottak el hazánkról.

nyugdij emeles 2026

Fontos hír jött a nyugdíjasoknak, komoly pénzről van szó

Háromszor is magasabb összegű nyugdíj érkezik a következő hónapokban – novemberben, januárban és februárban. A kormány bejelentette az 1,6%-os visszamenőleges emelést, a 3,6%-os januári növelést, valamint a 13. havi nyugdíj pontos időpontját is. Több százezer idős ember számára ez most valódi anyagi fellélegzést jelenthet.

szabo-zsofi-fidesz-dpk-

Szabó Zsófi: A halálomat kívánják, azt írják, hogy apukám forogna a sírjában

Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a politikai szerepvállalásáról Szabó Zsófi, aki mostanában gyakran megkapta a gyűlölködőktől, hogy az édesapja, Szabó Gyula forog a sírjában miatta. A műsorvezető elárulta, hogy bár az apukája igyekezett független maradni, mégis Orbán Viktor mellé állt évekkel ezelőtt. Az édesanya kitért arra is, hogyan kezeli a sok bántást, illetve azt, hogy a halálát kívánják.

ivanyi gabor nav nyomozas

Nincs kegyelem: Vádat emeltek Iványi Gábor és több ismert politikus ellen

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt többek között Iványi Gábor, Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett és Herényi Károly ellen, mert a vád szerint 2022-ben megpróbálták megakadályozni a NAV pénzügyőreit egy Dankó utcai házkutatás során. A politikusok és kísérőik a vádirat szerint erőszakosan próbálták áttörni a helyszínt biztosító pénzügyőrök sorfalát.

nagy fero botrany fidesz reakcio vitalyos eszter

Megszólalt a Fidesz Nagy Feró botrányt kavaró kijelentéséről: „Képmutatók, akik támadják!”

Megszólalt a kormányszóvivő és a Fidesz is Nagy Feró botrányos mondatairól. Vitályos Eszter elhatárolódik az énekes azon kijelentéseitől, amelyek szerint a prostitúcióra kényszerített lányok is “jól jártak”, de önvizsgálatra szólítja fel azokat akik nem ítélik el Magyar Pétert. A Fidesz szerint a konkrét ügyben bíróság dolga lesz eldönteni, mit történt.