Nem számított ilyen sokra.
A nyugdíjas évek egyeseknek boldogságot, másoknak szomorú pillanatokat hoznak. A nyugdíjak összege ugyanis egészen hatalmas intervallumon mozog.
Sokan nagyon jól, még többen átlagosan, de jó páran egészen rosszul vannak díjazva idős korukra. Épp ezért volt kifejezetten boldog Mucsi Zoltán, az ikonikus és humoros, magyar színészünk, mikor megtudta mennyi nyugdíjra számíthat.

Kapcsolódó cikk

„Jelentős változást hozott számomra a nyugdíj. Sűrűbb lett a hajam, egy picit megszépültem, és olyan jelentős összegről van szó, hogy egzisztenciálisan 180 fokos fordulat állt be az életemben. Eddig a pénzért dolgoztam, most már csak a munka szeretetéért” – árulta el az Arany Medál díjátadón az év színésze díjat átvevő Mucsi, aki hozzátette: a lehető legtovább akar a pályán maradni.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.