A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) tiltakozik a Munka törvénykönyvének módosításai ellen, amelyek állításuk szerint súlyosan sértik a munkavállalók jogait.
A MASZSZ szerint van néhány gondosan elrejtett módosítás a Munka törvénykönyvének változtatásának tervezetében, amelyek komoly gondot okozhatnak a munkavállalóknak, írja a Blikk.
A tervezet szerint a munkáltató megtagadhatja a fizetett szabadság kiadását a kért időpontban, vagyis gyakorlatilag megfosztanák a munkavállalókat az eddig 7 napban meghatározott szabadság önálló szabad felhasználási jogától. Ez MASZSZ elnöke, Zlati Róbert szerint nemcsak a munkavállalói jogok korlátozását jelenti, hanem munkáltatói visszaélésre is lehetőséget ad.
A másik módosítás szerint a munkáltató felmondásra bírhatja azokat a munkavállalókat, akik megváltozott egészségügyi állapotuk miatt nem tudják ellátni korábbi munkakörüket. A jelenleg hatályos szabályok alapján ebben az esetben a munkáltató köteles felajánlani könnyebben elvégezhető feladatot, és csak akkor mondhat fel neki, ha erre nincs lehetőség, és meg tudnak állapodni. Ez esetben kizárólag tisztességes végkielégítés mellett lehet megszüntetni a munkavállaló munkaviszonyát.
A kormány javaslata ezzel a szociális és jogi szempontból is indokolt megoldást fogja most megszüntetni. Ez egyrészt diszkriminatív jellegű, hiszen az egészségi állapotuk alapján tesz különbséget a munkavállalók egyes csoportjai között
„Másrészt nincs összhangban a munkáltató foglalkoztatási és bérfizetési kötelezettségével sem” – magyarázta az elnök. A MASZSZ felszólította a kormányt, hogy ne a munkavállalók kárára módosítsa a törvényt, s főleg ne úgy, hogy azzal megfosztja a munkavállalókat a szabadsággal való önálló rendelkezés jogától.
Kapcsolódó cikk
Így trükközne a távfűtéssel a kormány – Kevesebb hőt adnának ugyanannyi pénzért
