A nyomozás során kiderült, hogy az egyik vádolt személy több száz kilométerre volt a tetthelytől, a videófelvételek nem léteznek és az említett kamerák is hiányoznak a helyszínről.

Videókról és bántalmazott kollégákról beszélt

Egy rendőrnő feljelentése alapján a nyomozó ügyészség, más akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva azonos alkalommal többek által elkövetett szexuális erőszak, büntetőügyben kényszerítés hatósági eljárásban, tiltott adatszerzés, és hivatali visszaélés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt rendelt el nyomozást – közölte az ügyészség.hu.

A rendőrnő elmondása szerint a három napos határrendészeti szolgálata alatt két kollégája – egy harmadik társuk által a lefoglalt szerekből eltulajdonított anyaggal – elkábította, majd mindketten közösültek vele.  
A nő állítása szerint az elkövetők a történtekről videófelvételt készítettek, amelyet közzétettek az interneten, valamint egy üzenetküldő alkalmazáson, a rendőrségi laktanyában lévő ágya fölé és a zuhanyzóban elhelyezett kamerák felvételeivel együtt. Minderről egy kolléganőjétől két hónappal később értesült, aki a videófelvételt megmutatta neki és meg is osztotta vele. Előadta azt is, hogy az egyik erőszaktevő beszámolt neki az elkövetés részleteiről, – egyidejűleg megöléssel fenyegette, ha erről bárkinek beszél – majd hozzátette, hogy rajta kívül két másik kolléganőjüket is „elintézték”.  

Történetét hiteltelenítették

A széles körben folytatott nyomozás során beszerzett bizonyítékok a feljelentő valamennyi állítását egyértelműen cáfolták. A nő az elmondottakat többször módosította, azokat alátámasztani nem tudta és ellentmondásokba keveredett.
A rendőrnő által megnevezett egyik elkövető több száz kilométerre tartózkodott az állítólagos elkövetéskor, és azzal a kolléganőjével sem beszélt, akitől állítása szerint tudomást szerzett a történtekről. A hivatkozott videófelvétel nem létezik, ahogy a rendőrök közötti üzenetküldő alkalmazásban sincs nyoma a rendőrnőt érintő tartalmaknak. A szakértői vizsgálatok szerint a szolgálat során használt rendőrségi jármű üléshuzatán és a nő ruházatán nem volt anyagmaradvány. A nyomozás eredménye alapján a rendőrnő lakókörnyezetében nem volt kamera, az elöljáróinak becsatolt írásbeli jelentését nem hamisították meg, továbbá más nők sem jelezték, hogy sérelmükre kollégáik erőszakos bűncselekményt követtek volna el. Kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a rendőrnőt kollégái nem erőszakolták meg, és sérelmére más bűncselekmény sem történt.

Nemrégiben egy olyan bizarr eset látott napvilágot, amikor egy nő belépett Mark Zuckerberg metaverzumába és rögtön bántalmazás áldozata lett. A nő azt állította, hogy „gyakorlatilag csoportosan megerőszakolták” a Facebook metaverzumában, néhány másodperccel azután, hogy belépett az új virtuális világba.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.