Körözés és az indonéziai szál

A hatóságok megállapították, hogy a szervezet tetején „egy, korábban a tőzsdén jegyzett részvénytársaság” állt; a NAV nem nevezte meg a céget, de több lap az OTT-One-t hozta összefüggésbe az üggyel.

A hatóságok elfogatóparancsot adtak ki a társaság korábbi vezérigazgatója, Májer Bálint ellen, miután a bankszámláit zárolták, a NAV pedig másfél milliárd forintnyi vagyont vett zár alá az ügyben.

A volt cégvezető levélben jelezte az eljáró nyomozóknak, hogy rendezi családi és üzleti ügyeit Balin, ahol jelenleg egy óriáskereket üzemeltet, majd hazatér Magyarországra, hogy részt vegyen az eljárásban.

A büntetőeljárásban Májer Bálint mellett a szintén felszámolás alatt álló OTT-One korábbi stratégiai tanácsadója, Kósa Gábor ellen is elfogatóparancsot adott ki a hatóság pénzmosás gyanúja miatt.

A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Velkey György László közlése szerint csupán hat közvetítő cég esetében összesen 15,5 milliárd forintos túlárazás történt a külföldi beszerzési árakhoz képest. A hatóságok a beszállítói kör mellett a minisztériumi döntéshozókat is vizsgálják – számolt be róla a Szeretlek Magyarország.

Az üggyel kapcsolatos sajtóhírekre reagálva Szijjártó Péter a családja hátterét tisztázva nyilvánosan kijelentette: „Édesapámat Szijjártó István Józsefnek hívják, Budapesten született, édesanyja neve Bacsilla Gabriella. Nagybátyám Szijjártó Gábor, szintén Budapesten született, édesanyja neve értelemszerűen Bacsilla Gabriella. Nagyapám neve Szijjártó István, Biharkeresztesről származik, az ő édesanyját pedig Pálfi Zsófiának hívták”.