Az esélyegyenlőség felé tett apró, tudatformáló lépés vagy politikai hasznot hozó látszatintézkedés a tényleges gondok elfedésére? A nőkkel és kisebbségekkel való egyenlő bánásmód terén még Genfben, a világ egyik legfejlettebb városában is van bőven tennivaló.

A svájci nők és a genfi polgármesterasszony kiállása

Nehéz elhinni, hogy kevesebb, mint 100 éve, kevesebb, mint egy emberéletnyi idővel ezelőtt a politikában, társadalmilag vagy gazdaságilag a nők nem voltak egyenlőek a férfiakkal. „Macsóvilág” volt, és bár a változás azóta kézzel fogható, még egyetlen ország sem állíthatja, hogy teljes mértékben megvalósította a nemek közötti egyenlőséget. A Bored Panda cikkéből kiderül, Genfben milyen intézkedéseket vezettek be.

/ Fotó: Genf Város Honlapja

Svájcban Európában az utolsók között, csupán 1971-ben hagyták jóvá a nők szavazati jogát, miközben Új-Zélandon ezt már évtizedekkel korábban megtették.

De ami már nincs törvénybe iktatva, azt nem olyan könnyű kiegyengetni. A svájci nők nagyjából 20%-kal keresnek kevesebbet a férfiaknál és a média a fizetési különbségek, a nők elleni erőszak és a megkülönböztetés elleni sztrájkoktól hangos. A kormány pedig, úgy tűnik, hallgat a szavazóira. Genfben például egy merész döntéssel a zebrát jelző közlekedési táblák felénél a férfialakokat női sziluettekre cserélték.

Svájci Nők Az Egyenlő Bánásmódért Sztrájkolnak Lausanne-Ban, 2019. Június / Fotó: Keystone / Jean-Christophe Bott

A történelem során a köztereket férfiak tervezték férfiak részére, és ennek még manapság is láthatjuk az eredményét. A közelekedési táblákon is férfiak szerepelnek – néhány egyértelműen férfit ábrázol, néhány semlegesebb –, így a kanton végrehajtó kormányzata úgy döntött, hogy a közlekedési táblákon megvalósítja a nemek közti egyenlőséget. Így tehát Svájc második legnagyobb városában 250 táblán ezentúl nőalakok jelzik a gyalogosok átkelőhelyét.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A köztereken is mindenütt tapasztalható állandó férfijelenlét a közlekedési táblákon is azt erősíti, hogy a többi ember, főleg a nők, de a kisebbségek is másodrendűek[/perfectpullquote]

– mondta Sandrine Salerno polgármester a sajtótájékoztatón.

Sandrine Salerno, Genf Polgármestere A Sajtótájékoztatón, 2020. Január 16. / Fotó: Martial Trezzini / Keystone

A Genf Kanton Infrastrukturális Főigazgatóságával közösen indított úttörő kezdeményezésnek az a célja, hogy tudatosítsa a nemek közötti egyenlőséget és a diverzitást, és küzdjön a sztereotípiák ellen a nők köztereken való jelenlétének növelésével.

Ez az egyik része annak a városi stratégiának, amely a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségek és az LGBTQ közösség diszkriminálása ellen veszi fel a küzdelmet. A kezdeményezés 56 ezer svájci frankba (közel 18 millió HUF) kerül a városnak. A következő lépés a nők egyenjogúságának ügyében az új utcanevek adása lesz, amelyeket most többnyire férfiak uralnak.

Esélyegyenlőség és diverzitás

Az új közlekedési táblák nem csak az egyenlőségre, hanem a diverzitásra is fókuszálnak. Hat különböző verzió készült a befogadás és létjogosultság jegyében: terhes nő, bottal járó idős, leszbikus pár és afro-amerikai. A férfialakok diverzifikálásáról eddig nem esett szó, de a polgármester szerint nem zárható ki, hogy az is sorra kerül.

Vajon ezek a közelekedési táblák a helyes irányba terelik a társadalmat? A nemek közötti egyenlőségről sok szó esik, de még mindig érzékeny témáról van szó. Minden egyes nemek közötti egyenlőség irányába tett intézkedést, főleg, amikor politikai döntésről van szó, alaposan meg kell vizsgálni, mivel nagyon könnyű átesni a feminizmusból a pszeudo-feminizmusba, ahogy egyre vékonyodik köztük a határvonal.

A döntések az interneten is élénk vitákat váltottak ki: néhányan üdvözölték a pozitív kezdeményezést, mások pedig a projekt hátulütőire hívták fel a figyelmet és a módszert kritizálták.

Azt hangsúlyozták, hogy az intézkedések még inkább hozzájárulnak a nőkről alkotott sztereotípiák felerősödéséhez, ha szoknyában és magassarkúban ábrázolják őket. Inkább egy semleges, sematikus alakot javasoltak a részletező nemre utaló ábrázolás helyett.

Néhányan azzal vádolták a kormányzatot, hogy elpazarolja a közpénzt és könnyű politikai tőkét akar kovácsolni az egyenlőségesdiből, ahelyett, hogy valóban a fontos kérdésekre adnának választ.

A város önkormányzata azon az állásponton van, hogy nem politikai fogásról, hanem egy szélesebb körű terv egy részéről van szól, amely a köztereken keresztül indítja el a társadalmi változást az egyenlőség irányába és remélik, hogy más városok is kedvet kapnak, hogy kövessék a példájukat.

A kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy a mentalitás megváltozzon társadalmunk minden szegmensében. A diverzitás megmutatása egyáltalán nem triviális, hanem egy konkrét, jól látható és fontos része az egyenlőség érdekében alkotott átfogó tervnek – mondta Serge Dal Busco, az infrastruktúráért felelős államtitkár.