Sokan csak pislogtak szombat este a Sztárban Sztár stúdiójában az énekesnő szavai hallatán. Oláh Ibolya búcsúja ugyanis nem volt túl elegáns.
Oláh Ibolya többé-kevésbé magabiztosan menetelt a Sztárban Sztár All Stars jubileumi évadának elődöntőjéig, ahol már hatalmas volt a tét: a legjobb négy közé jutás.
Az énekesnő kétszer is színpadra lépett, a szóló produkciójában Bonnie Tylert személyesítette meg, ám az előadásmódja kissé döcögősre sikeredett, a zsűri hiányolt belőle az átütő dinamikát. Stohl András nem is fogta vissza magát, keményen odamondott Ibinek:
“Én nem leszek ilyen aranyos: úgy kellett volna kezdeni, ahogy befejezted. Azon az energiaszinten. (…) Nekem most volt vele sok bajom, nem voltam elájulva tőle… Pedig a hangod nagyon jó” – fogalmazott kritikusan Stohl András.
“Szeretnék őszinte lenni. Szerintem nagyon kevés nekem ez az idő, hogy belebújjak ebbe, és nekem idő kell, hogy azokat a dalokat önmagamévá tegyem és önazonossá tudjak válni. És ez a műsor nem megfelelő rá, bocsánat” – szakadt ki Oláh Ibolyából a felismerés a döntő kapujában, tehát kicsit későn.
Az énekesnő később Peter Srámekkel adta elő a Stumblin’ In című világslágert, Chris Norman és Suzi Quatro duettjét. Ibolya érezhetően jobb formában volt, mint korábban, ám a döntőbe jutás végül nem sikerült neki, Tóth Gabival együtt búcsúzott a TV2 sikerműsorától.
A fennálló helyzetet, vagyis a távozását egészen furcsán reagálta le Ibolya, bár akik ismerik, talán már meg sem lepődtek azon a kis magánszámon, amit “előadott” a kiesését követően. Gyakorlatilag hálálkodni kezdett a nézőknek, amiért nem kapott elég szavazatot, és így a jövő heti fináléra már nem is kell készülnie.
“Meg kell mondjam, hogy én nagyon örülök ennek az eredménynek” – kezdte Ibolya élő adásban, miközben folyamatosan hátranézett a kijárat felé.
“Akármilyen furcsán is hangzik, de nagyon, nagyon elfáradtam. Azt gondoltam, hogy ha nekem tovább kell jutnom, akkor rendkívüli módon bajban leszek. És köszönöm szépen, hogy nem szavaztatok rám, és hallgattatok rám. Tényleg, így legalább visszatérhetek a saját igazi munkámhoz, mert azt gondolom, hogy ez egy showbiznisz, de nincs köze az én munkámhoz. Úgyhogy köszönöm szépen mindenkinek, és szeretném megköszönni a stábnak, a hajasoknak, a sminkeseknek, a koordinátoroknak, és minden olyan embernek, akik hétről hétre rengeteget dolgoznak azért, hogy két perc alatt you… leamortizáljatok mindent. Úgyhogy köszönöm szépen. Ez nem neked szól, Hajós” – szúrt oda a furcsán sikeredett “búcsúbeszédében” Oláh Ibolya a zsűri másik három tagjának, majd végül Tilla nagy nehezen visszaszerezte tőle a mikrofont.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.