Orbán Viktor beszédében az Európai Unióról, az orosz-ukrán háborúról és migránsokról beszélt, írja a Szeretlek Magyarország.
A miniszterelnök arról beszélt, hogy a demokrácia 32 éves történelmében sosem szavaztak még annyian egyetlen pártra, mint 2022-ben a Fidesz-KDNP-re, és sikerült megszerezni a szavazatok abszolút többségét is. Ezt azért tartja elgondolkodtatónak, mert szerinte most mindenki összeállt ellenük, “a hazai baloldal és nemzetközi szövetségesei, politikusok, pénzemberek, Brüsszel és Soros György is a bukásunkra játszott”.
Ez az évtized a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk kora lesz. Kezdődött a Coviddal, folytatódott a háborúval. Az erre adott válasz, a szankciók energiaválságot idéztek elő, ami magas inflációhoz, gazdasági visszaeséshez vezet majd
– mondta, hozzátéve, hogy “kiújulhatnak új járványok, a gazdag országok felé felerősödik a migráció. Jó lenne, ha nem így lenne, de nekünk ebben a zűrzavarban kell kijelölnünk az irányt és megalkotnunk a saját politikánkat”.
Tévedés tartja a “genderőrületet” és a liberális Európa programját. A miniszterelnök úgy gondolja, Európának semmilyen eszköze nincs a háború kezelésére, és a szankciókkal nem lehet térdre kényszeríteni Oroszországot, de Magyarország az egység érdekében addig nem akadályozza meg a szankciókat, amíg az nem veszélyezteti a magyar gazdaságot. A NATO-tagságot létkérdésnek nevezte, ami a biztonságot garantálja, de a fegyverszállítást továbbra is elutasítja.
“Ebben a háborúban Ukrajna a megtámadott és Oroszország a támadó. Mi támogatjuk Ukrajnát, ezért engedtük be létszámarányosan a legtöbb menekülőt, és indítottuk el történelmünk legnagyobb humanitárius akcióját. “
Ezért most ideiglenesen félretesszük a kárpátaljaiakat ért sérelmeket is és azt is, hogy Ukrajna nyíltan beavatkozott a magyar választásokba az ellenfeleink oldalán.
Harminc éve azt gondoltuk, Európa a jövő, ma viszont azt, hogy mi vagyunk Európa jövője
– zárta beszédét.
Kapcsolódó cikk
Nagyon kínos pillanatokat okozott Orbán Viktor az új köztársasági elnöknek – Videó
Egy másodpercre azért az új köztársasági elnök, Novák Katalin is feltűnik a kisfilmben.