Ők a saját pártjukon állnak, én a nép pártján – írta Jakab Péter a Facebookon.

„Szóval Kövér (Kövér László, az Országgyűlés elnöke – a szerk.) szerint a tanárok 160-200 ezres bérét elég minimálisan emelni. Pintér (Pintér László belügyminiszter – a szerk.) szerint még ennyit se kell ígérni, a miniszterelnök jobbkeze Parragh (Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke – a szerk.) szerint meg már most is ott van nekik a nyári szünet” – írta Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Facebook-oldalán, amit a 168 szemlézett.

“A tűzoltóknak meg az adrenalin. Mit nekik béremelés. És akkor megérkezik a kormány törvényjavaslata arról, hogy Orbán fizetését emeljék meg havi kétmillió forinttal. A tolvaj ennyit ér a Fidesznek. A jövő nemzedéke meg havi 160-t” – tette hozzá.

“Ők a saját pártjukon állnak, én a nép pártján. Ne Orbán (Orbán Viktor magyar miniszterelnök – a szerk.) fizetését duplázzák, hanem a tanárokét, az ápolókét, a rendvédelmisekét, az éhbérért dolgozó melósokét. Egy magyar néppárt ennél kevesebbet nem követelhet. Orbán meg elégedjen meg az adrenalinnal, hogy végül börtönben végzi” – jegyezte meg.

Fizessenek meg a tolvajok! Jólétet minden magyarnak!” – zárta sorait Jakab Péter.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

szabo-zsofi-fidesz-dpk-

Szabó Zsófi: A halálomat kívánják, azt írják, hogy apukám forogna a sírjában

Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a politikai szerepvállalásáról Szabó Zsófi, aki mostanában gyakran megkapta a gyűlölködőktől, hogy az édesapja, Szabó Gyula forog a sírjában miatta. A műsorvezető elárulta, hogy bár az apukája igyekezett független maradni, mégis Orbán Viktor mellé állt évekkel ezelőtt. Az édesanya kitért arra is, hogyan kezeli a sok bántást, illetve azt, hogy a halálát kívánják.

ivanyi gabor nav nyomozas

Nincs kegyelem: Vádat emeltek Iványi Gábor és több ismert politikus ellen

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt többek között Iványi Gábor, Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett és Herényi Károly ellen, mert a vád szerint 2022-ben megpróbálták megakadályozni a NAV pénzügyőreit egy Dankó utcai házkutatás során. A politikusok és kísérőik a vádirat szerint erőszakosan próbálták áttörni a helyszínt biztosító pénzügyőrök sorfalát.

nagy fero botrany fidesz reakcio vitalyos eszter

Megszólalt a Fidesz Nagy Feró botrányt kavaró kijelentéséről: „Képmutatók, akik támadják!”

Megszólalt a kormányszóvivő és a Fidesz is Nagy Feró botrányos mondatairól. Vitályos Eszter elhatárolódik az énekes azon kijelentéseitől, amelyek szerint a prostitúcióra kényszerített lányok is “jól jártak”, de önvizsgálatra szólítja fel azokat akik nem ítélik el Magyar Pétert. A Fidesz szerint a konkrét ügyben bíróság dolga lesz eldönteni, mit történt.