Üres kommunikációs fogás volt Orbán Viktor május 8-i bejelentése – ismerte el a HVG kérdésére Gulyás Gergely. Ezt a járvány miatt megugró munkanélküliség felszámolásának egyik pilléreként harangozta be, hogy az állami cégek új feladatokat kapnak, amelyekhez új embereket tudnak majd felvenni időleges szerződésekkel.

Nem javasolt az állami bürokrácia növelése

Az Orbán Viktor miniszterelnök által májusban bejelentett állami vállalati többletfoglalkoztatásnak az elméletével sem ért egyet Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint mondta, a piaci munkahelyek létrehozása és megőrzése a jó megoldás véleménye szerint. Azt is kifejtette: nem javasolná helyes iránynak a védekezésben, hogy az állami cégek létszámát, állami bürokráciát növeljék.

Orban Viktor Gulyas Gergely
Orbán Viktor (B) És Gulyás Gergely A Parlamentben / Fotó: Szigetváry Zsolt / Mti

A HVG által megkérdezett szakszervezeti vezetők egybehangzó véleménye az, hogy a bejelentés eleve nem is volt több kommunikációs fogásnál. Legfeljebb azokat az állami cégeknél addig is meglévő üres álláshelyeket töltötték volna fel, amelyekre az eddig kínált bérérért és kondíciókkal nem jelentkezett senki, vagy – ha létezett mögötte valaha konkrét elképzelés – az mostanra biztosan elhalt.

Csak kommunikáció trükk lehetett

Mostanra egyértelműen kiderült, hogy üres kommunikációs fogás volt Orbán Viktor május 8-i bejelentése.

Orbán Viktor a Labdarúgás és tudomány című kötetet ajánlja

A közösségi médiában leginkább felvágnak a felhasználók – menő étterem, nyaralás, ahol jártak -, de olykor ismeretterjesztés és ajánlás is áll a funkciók között. Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétvégi teendőiről való bejegyzéséről nehéz eldönteni, mi állhat a háttérben. Ezúttal nem a koronavírus-járványról számolt be, és nem is a kovászos uborka létéről, hanem könyveket ajánlott.

Ezt a járvány miatt megugró munkanélküliség felszámolásának egyik pilléreként harangozta be, hogy az állami cégek új feladatokat kapnak, amelyekhez új embereket tudnak majd felvenni időleges szerződésekkel – írta a lap.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.