Magyarország miniszterelnökéhez az Európai Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber látogatott el. A kettejük beszélgetéséről elkapott pillanatot választottuk a nap fotójának.
Jó hangulatban telt a találkozó egy része
O. Viktor kedden tárgyalt Manfred Weberrel, aki azért látogatott Magyarországra, hogy az elvarratlan szálakat megoldja. A nap fotójául választott kép tanúsága szerint a találkozó egy része igen kötetlen hangulatban telt. A magyar miniszterelnök állítólag hajlandó bocsánatot kérni.
Mint azt a fotó is mutatja, a Karmelita kolostor fogadta a két elnököt. Az apropót a FIDESZ EPP-ből való kizárásának kezdeményezése adta.
Weber: maradtak megoldatlan problémák
A Néppárt frakcióvezetője a találkozó után azt mondta, hogy a megbeszélés konstruktív volt. Szerinte sok mindenről beszéltek, de nem oldottak meg minden problémát.
Vannak alapvető értékek, amelyeket az EPP minden tagpártjának, így a Fidesznek is tiszteletben kell tartania – jelentette ki. Hozzátette: a magyar kormánypártnak minden Brüsszel- és Európai Unió-ellenes kampányt be kell szüntetnie, el kell távolítania a Brüsszel-ellenes plakátokat és garantálnia kell, hogy a jövőben sem lesznek ilyen kampányok.

Orbán Viktor a találkozó után nem nyilatkozott, Gulyás Gergely állt a kamerák elé. Az Index tudósítása szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: Orbán Viktor kész bocsánatot kérni, ha és amennyiben a hasznos idióták kifejezéssel megsértett valakit a Néppártban.