Orbán Viktor módosított azon a márciusi határozaton, ami engedte a NATO-nak, hogy csapatokat és fegyvereket telepítsen a Dunántúlon.

Orbán Viktor március 7-én engedte meg a NATO-nak egy határozatban, hogy csapatokat és fegyvereket telepítsen az országban. Ez korábban csak a Dunántúlra volt érvényes, a mostani törvénymódosítás után azonban már Magyarország teljes területén megengedetté válik, írjaSzeretlek Magyarország.

A módosítás értelmében a NATO-nak engedélye van arra, hogy szárazföldi vagy légi úton áthaladjon Magyarországon, és a területen bárhol csapatmozgást vagy hadgyakorlatokat végezzen, vagy fegyveres erőket telepítsen. 

Azt nem tudni, mi volt a pontos oka a törvénymódosításnak. A napokban magyar-amerikai közös járőrözés folyt Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a NATO keretében, aminek köze lehet a döntéshez. 

Magyarország elkötelezett a NATO mellett, a magyar katonák rendszeresen együtt gyakorlatoznak más NATO-katonákkal

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerdán, hozzátéve, hogy az amerikaiakkal közös járőrözés azért is különleges alkalom, mert  “az orosz-ukrán konfliktus fizikai közelségében” gyakorlatoztak.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk