A határmenti települések minden segítséget megkapnak, amire szükségük van – mondta a miniszterelnök, aki nem csak kormánypárti újságírók kérdéseire válaszolt az orosz-ukrán háború apropóján.

Orbán Viktor miniszterelnök határszemlét tartott Beregsurányban, ide a debreceni laktanyából érkezett, ahol Ruszin-Szendi Romulusszal, a Magyar Honvédség parancsnokával és más katonákkal találkozott.

Orbán meglepő módon a határon dolgozó újságírók rendelkezésére állt – nem csak kormánypártiakéra –, és ahogy azt eddig is kellett volna, közvetlenül válaszolt a kérdéseikre. 

A miniszterelnök válaszaiból kiderült:

  • a határmenti települések polgármestereivel folyamatosan egyeztet a kormány, minden segítséget, amire szükségük van, megkapnak;
  • beszélt a háború kezdete előtti, Putyinnal való találkozójáról is, amit akkor békemissziónak nevezett, és most azt mondta róla, ahogyan a francia elnök és a német kancellár látogatása, úgy az övé is sikertelennek bizonyult;
  • arra a kérdésre, hogy azokat a katonaköteles ukrán állampolgárokat, akik Magyarországra lépnek, dezertőröknek tekintik-e, azt válaszolta, hogy minden, a magyar határon átlépő embert menekültnek tekintenek;
  • valamint dicsérte a magyar lakosságot, amiért nagy erőfeszítéseket tesz az Ukrajnából menekülők fogadására és ellátására.
  • valamint dicsérte a magyar lakosságot, amiért nagy erőfeszítéseket tesz az Ukrajnából menekülők fogadására és ellátására.

A teljes interjút a fenti videón tekinthetitek meg, amelyet a Hang közvetített.

A mai napon, mint beszámoltunk ebben a cikkünkben, magyar vonatkozása is van az orosz-ukrán háborúnak: meghalt két kárpátaljai, Kis Sándor és Bilak Vaszil.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.