A honvédelmi miniszterrel és katonai parancsnokokkal találkozott Orbán Viktor miniszterelnök az orosz–ukrán konfliktus miatt.

Európa mozgósítja erőit

Mint beszámoltunk róla, Oroszország elismerte az Ukrajna keleti részén lévő szakadár területek önállóságát és barátsági szerződést írt alá velük, amely értelmében akár katonai segítséget is nyújthat a rendkívül zavaros, harcoktól terhelt övezetben.

Orbán Viktor ebben a konfliktushelyzetben azt a döntést hozta, hogy honvédségi erőket vezényelnek az ukrán határra. Emellett pedig a katonai vezetőkkel is találkozott, majd a találkozó után beszámolót tartott.

A helyzet Oroszország és Ukrajna között továbbra is komoly, sőt, feszült, mindent meg kell tennünk a háború elkerülés érdekében. Magyarországnak ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia mert Magyarország biztonsága a legfontosabb érdek

– jelentette ki Orbán Viktor.

Hozzátette, hogy ennek megfelelően szó sem lehet azoknak a baloldali javaslatoknak az elfogadásáról, amelyek katonákat és fegyvereket akarnak küldeni Ukrajnába – számolt be róla a Blikk.

Magyar célok az orosz-ukrán konfliktusban

Elmondta, hogy Magyarországnak a béke helyreállítására tett nemzetközi erőfeszítésekben kell szerepet vállalnia és közben fel kell készülni a hadseregnek arra, hogy ha a dolgok rosszra fordulnak és menekültek érkeznek.

Ma azt a benyomást szereztem, hogy erre képesek vagyunk, Magyarország biztonsága jó kezekben van

– mondta a miniszterelnök.
A hivatalos Facebook-oldalán közzétett videón van egy néhány másodperces momentum, amikor a műveleti szobában a tárgyaláson résztvevők mögött kivetített térképről megtudhatjuk, hogy az ország védelme a „Keleti Pajzs 2022”-nek nevezett hadművelet keretében zajlik. A térképen csapatokat és eszközöket jelölő piktogramok is láthatóak. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.