A kormányfő a kulcstárcák – a belügy, a pénzügy és a kancellária – vezetőivel már meg is állapodott.

Kásler Miklós távozik, régi-új kormánytagként pedig visszatérhet Lázár Jánosírta szerdai számában a Népszava. A lap úgy tudja, szinte biztosra vehető, hogy Orbán Viktor a kulcstárcák – a belügy, a pénzügy, a kancellária – vezetőivel már meg is állapodott.

A felálló kormány várhatóan így változik majd a korábbiakhoz képest:
  • Pénzügyminisztérium: Varga Mihály marad, de kevesebb terület tartozik majd a tárcához, a miniszternek csak a költségvetésre és az adóügyekre kell majd figyelnie.

Kapcsolódó cikk

  • Új tárcához kerülhet a gazdaságai stratégia, az energetika és a fejlesztések koordinálása, ennek a minisztériumnak a vezetője Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke lehet.
  • Gulyás Gergely maradhat kancelláriaminiszter, Szijjártó Péter pedig külügyminiszter.
  • Lázár János egy új, agráriumi-, élelmiszeripari fejlesztésekkel, kiskereskedelemmel foglalkozó tárcát kaphat.
  • Kásler Miklós nyugdíjba vonulhat, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetését várhatóan Szócska Miklós veheti át. Az egészségügy irányítása akár a Belügyminisztériumhoz is kerülhet.

Kapcsolódó cikk

  • A felsőoktatásért várhatóan Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára lesz a felelős. Jó eséllyel Palkovics László, az innovációért és technológiáért felelős miniszter is a kormány tagja marad.
  • A Blikk információi szerint Gál Kinga európai parlamenti képviselő lehet a családügyi miniszter Novák Katalin helyett, aki májustól köztársasági elnök lesz.

Áder János leköszönő köztársasági elnök május másodikán, 11 órára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését. Az államfő itt tesz javaslatot a miniszterelnök személyére, akinek megválasztásához a képviselők több mint felének szavazata szükséges.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet