Továbbra is nő a háborús bűnlajstrom, az oroszok tagadnak. Trosztjanyecben gyakorlatilag kínzókamrákat működtettek a túlélők szerint.
A Szumi régióban található Trosztjanyecben gyakorlatilag kínzókamrákat működtettek az oroszok – erről számolt be néhány szerencsés, aki kiszabadult az orosz fogságból.

Az Independent információi szerint a kínzások áldozatainak beszámolói is egyértelműen bizonyítják, hogy az orosz megszállók háborús bűnöket követnek el a háború sújtotta országban.

Az egyik fogoly arról számolt be, hogy miközben ő megkötözve, bekötött szemekkel feküdt, mellette agyonvertek egy férfit, akinek a holttestét másnapig otthagyták mellette. Hallotta a férfi csontjainak ropogását és az orosz katonák mondatait: „Ha meghal, akkor meghal. Minden ukránnak meg kell halnia.”

Kapcsolódó cikk

Elmondása szerint tíz napig éheztették és kínozták őket, az orosz katonák nemi erőszakkal fenyegették őket.

A saját ürülékükben kellett ülniük, miközben a katonák többször „látszatkivégzéseket” tartottak. Ez a fogvatartott még szerencsésnek mondhatja magát, hárman közülük ugyanis eltűntek vagy meghaltak.

Az egyikükről biztosan tudják, hogy megölték, két másik áldozatot pedig szinte eszméletlenre vertek, majd elvitték őket, nem tudni, hová.
Egy másik fogoly arról beszélt, hogy megszúrták a bal lábán, levetkőztették, majd nemi szervének megcsonkításával és azzal fenyegették, hogy megerőszakolják.

Az orosz katonák egyszer áramütést mértek a fejére, és annyira brutálisan megverték, hogy már azért könyörgött, hogy öljék meg. Csuklóján, lábán és bokáján még mindig látszanak a kínzások nyomai, a jobb kezét elvesztette.

Mindeközben Oroszország még mindig tagadja, hogy háborús bűnöket követne el Ukrajnában, szerintük az ezzel kapcsolatos vádak mindössze „hamisítványok”. Nemrégiben Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke mondta ki először, hogy Vlagyimir Putyin háborús bűnös.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.