A CNN riportere elsírta magát az élő adásban készült interjú alatt az ukrán apukával, akinek felesége és két gyermeke is meghalt a háború miatt.

Szerhij Perebiinisszel március 16-án készített interjút a CNN, amit a Szeretlek Magyarország is szemlézett. Az ukrán férfi családja egy aknatámadásban halt meg a Kijev közeli Irpinyben március 6-án.

A 43 éves férfi a háború kitörésekor szakadt el családjától, mivel idős, beteg édesanyjához kellett utaznia Donbaszba. Telefonon tartották a kapcsolatot, és mikor a támadások elérték Irpinyt is, megbeszélték, hogy a család elmenekül a városból. 

Az apuka ezután már nem tudta elérni családtagjait, geolokációjuk alapján azt látta, a kijevi kórházban lehetnek. A Twitteren látta meg a fotót, amit a New York Times fotósa, Lynsey Addario készített, és két katonát ábrázol, akik négy utcán fekvő testet vizsgálnak. 

Szerhij azonnal felismerte feleségét,Tatjánát, tizennyolc éves fiát, Mikitát, és kilencéves kislányát, Aliszát. A felvételen látható negyedik holttest egy egyházi önkéntes volt, aki megpróbált segíteni a családnak a menekülésben.

A férfi nem bánja, hogy a meghalt szeretteiről készült fotó bejárta a sajtót, mert úgy gondolja, fontos, hogy mindenki megtudja, mi zajlik Ukrajnában. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.