Több mint 15 ezer embernek veszett nyoma Ukrajnában a kilenc hónapja tartó háborúban, közölte csütörtökön Kijevben az Eltűnt Személyek Nemzetközi Bizottságának (ICMP) egyik vezetője.

A hágai székhelyű bizottság, amelyet a balkáni háború idején hoztak létre az 1990-es években, júliusban nyitott irodát Kijevben, hogy dokumentálja és nyomon kövesse az eltűnt személyeket. Matthew Holliday, az ICMP európai programigazgatója közölte: nem tudni, hány embert kényszerítettek áttelepülésre, tartanak fogságban Oroszországban, ahol életben vannak, de elszakadtak a családjuktól, illetve hány ember halt meg, és temették el hevenyészett sírokba, írja a 168 az MTI nyomán.

A nyomozás Ukrajnában még évekig fog tartani a harcok megszűnte után – mondta Holliday a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban. A 15 ezer óvatos becslés, ha figyelembe veszik, hogy csak Mariupol kikötővárosban a hatóságok szerint legalább 25 ezer ember halt meg vagy tűnt el.

A volt Jugoszlávia területén folyó háborúk idején az ICMP több mint 27 ezer embert talált meg egy adatbázisban tárolt DNS-minták és a hozzátartozók DNS-mintái összevetésével a 40 ezer eltűntnek nyilvánított személy közül.
A szervezet Kijevben is megkezdte a DNS-minták gyűjtését, és a többéves működéshez való alkalmasság érdekében növeli a kapacitást, ami az ügyészeknek is segítségére lesz a háborús bűncselekmények ügyében indítandó eljárásokhoz.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.