Az Európa és az euroatlanti integráció ügyeiért felelős ukrán miniszter időnként aprólékosan részletezve azt állította, hogy orosz katonák nemi erőszakot követnek el ukrán nők ellen akár gyermekeik szeme láttára és gyerekeket erőszakolnak meg anyjuk előtt, számolt be róla a magyar állami hírügynökség, az MTI, amit a 168 szemlézett.
„Ez nem csak fájdalomokozásról szól, hanem megalázásról, az ellenállás megtöréséről” – panaszolta Olha Sztefanisina, kijelentve, hogy “ez Oroszország”.
Hangsúlyozta, hogy ezekért a jogsértésekért nem egyedül Vlagyimir Putyin orosz elnököt terheli a felelősség. „Az orosz hadsereg igazi arcát látjuk” – hangoztatta.
Azt állította továbbá, hogy ukrán civileket gyilkolnak meg és bántalmaznak, gyermekeket pedig elhurcolnak.
Kapcsolódó cikk
„Tudom, hogy számos ország próbál jót látni az oroszokban. Mindannyian szeretnénk a jóra összpontosítani. De sajnos, csak a legrosszabbat látjuk, olyan dolgokat, amelyeket 48 nappal korábban el sem tudtunk képzelni” – tette hozzá az ukrán kormányfőhelyettes.
Kapcsolódó cikk
Nehéz helyzetbe kerülhet Putyin: Elfogatóparancs kiadását sürgetik háborús bűnökért
Szerinte ez az egyetlen létező eszköz, hogy egy háborús bűncselekmény elkövetőjét letartóztassák.