Egy kilencéves kislány a családjával menekült Kijevből, amikor az orosz hadsereg tüzet nyitott az autóra.

Sasha édesapja a helyszínen meghalt, a kislány karját pedig lövés érte, írja a Szeretlek Magyarország. A családnak egy pincébe kellett menekülnie, ahonnan két nap múlva tudták őket kimenekíteni. 

A kislány sérült karja eddigre üszkösödni kezdett, így a kórházban amputálással tudták csak megmenteni az életét. 

Nem tudom, miért lőttek ránk az oroszok. Remélem, csak baleset volt és nem akartak minket bántani

 – mondta a kislány.

Vlagyimir Putyin február 24-én hajnalban rendelte el az Ukrajna elleni támadást. Az Európai Unió több állama is hadi eszközökkel segíti az ukránokat, Orbán Viktor kijelentette, Magyarországnak nincsen nélkülözhető fegyvere a szomszédos ország számára. A háborúban már kárpátaljai magyar katonák is elestek. Az első orosz-ukrán béketárgyalásról ebben, a másodikról ebben, a harmadikról pedig ebben a cikkünkben írtunk korábban.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet