Az ukrán katasztrófavédelem csütörtökön bejelentette, hogy egy halálos áldozata és három sebesültje biztosan van a kijevi lakóház bombázásának.

A rakétatámadás Kijev Darnytsky kerületében történt, egy lakóépületet ért találat, ami ki is gyulladt, írjaBlikk

A kiérkezéskor a mentők megállapították, hogy a rakétamaradványok következtében az épület 16. és műszaki emelete megrongálódott, illetve a 16. emelet kigyulladt

 – írta a kijevi mentőszolgálat.

Az épületből eddig 30 embert evakuáltak, még folyik a felderítés. 

Vlagyimir Putyin február 24-én hajnalban rendelte el az Ukrajna elleni támadást. Az Európai Unió több állama is hadi eszközökkel segíti az ukránokat, Orbán Viktor kijelentette, Magyarországnak nincsen nélkülözhető fegyvere a szomszédos ország számára. A háborúban már kárpátaljai magyar katonák is elestek. Az első orosz-ukrán béketárgyalásról ebben, a másodikról ebben, a harmadikról pedig ebben a cikkünkben írtunk korábban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet