A dél-ukrajnai Mariupolban maradt ukrán erők tovább harcolnak, és elutasítják a megadásra vonatkozó orosz felszólítást – jelentette ki vasárnap Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.

Mint beszámoltunk róla ebben a cikkünkben, az Orosz Föderáció inváziós hadserege ultimátumot adott vasárnap reggel a Mariupolban harcoló ukrán erőkhöz. Felszólították őket, hogy tegyék le a fegyvert közép-európai idő szerint hajnali 6 órától – számolt be róla a magyar állami hírügynök, az MTI, amit a Blikk szemlézett.

“A város még nem esett el” – reagált Denisz Smihal, majd hozzátette, hogy a város egyes részeit továbbra is ukrán katonák ellenőrzik.

“Mariupolban annyira súlyos a helyzet, amennyire csak lehet. Egyszerűen embertelen” – közölte egy videóüzenetben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Az államfő szerint csak “két megoldás” létezik: a nyugatiak azonnal nehézfegyvereket szállítanak, hogy megtörjék az orosz invázió előtt 441 ezer lakosú, stratégiai fontosságú Azovi-tengeri kikötőváros ostromát, vagy tárgyalások útján segítenek elérni a harcok leállítását.
“Nincs sem élelmiszer, sem víz, sem gyógyszer” – mondta az elnök az újságíróknak, azzal vádolva az oroszokat, hogy “elutasítják” a humanitárius folyosók megnyitását.

David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának főigazgatója szerint több mint 100 polgári személy áll az éhezés határán Mariupolban, ahol nincs víz és fűtés sem.

Kapcsolódó cikk

Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes vasárnap követelte, hogy nyissanak evakuációs folyosót a mariupoli sebesültek kimenekítésére. Egyben bejelentette, hogy felfüggesztették a kelet-ukrajnai civilek kimenekítését szolgáló humanitárius folyosók működtetését, mert nem állapodtak meg az orosz hadsereggel a tűzszünetről.

Smihal közölte, hogy részt vesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank jövő heti washingtoni ülésein, és további pénzügyi segítséget kér Ukrajna számára.

Zelenszkij azt jelentette be, hogy ukrajnai látogatásra hívta meg Emmanuel Macron francia elnököt, hogy a saját szemével lássa: az orosz erők “népirtást” követnek el. Ezt a szót a francia államfő – Joe Biden amerikai elnökkel ellentétben – eddig nem volt hajlandó kiejteni.

Kapcsolódó cikk

“Beszéltem Emmanuellel” – mondta Zelenszkij a CNN amerikai hírtelevíziónak pénteken adott, és vasárnap sugárzott műsorában. “Úgy gondolom, elérheti, hogy Oroszország kezdjen párbeszédet” – tette hozzá.

Elnökválasztási kampánya során Emmanuel Macron kifejtette csütörtökön, hogy a népirtás fennállását jogászoknak, nem pedig politikusoknak kell megállapítaniuk, és a “szóháború fokozása” nem segít Ukrajnán.

A helyi hatóságok közlése szerint öt ember meghalt és tizenhárom megsebesült vasárnap a kelet-ukrajnai Harkivban, miután aknák csapódtak be a belvárosba – közölte a Szuszpilne ukrán közszolgálati műsorszolgáltató.

Kapcsolódó cikk

A mentőszolgálatok közlése szerint a tüzérségi támadás miatt lángok csaptak fel a városban. Az AFP francia hírügynökség tudósítói két sorozatot hallottak és öt tüzet láttak égni Harkiv belvárosának lakónegyeiben.

A szintén kelet-ukrajnai Zolote városban legalább két ember meghalt, négyen pedig megsebesültek tüzérségi támadásban – közölte Luhanszk megye állami közigazgatási hivatalának vezetője. Szerhij Hajdaj elmondta, hogy az egyik sokemeletes lakóházban két emelet összeomlott.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.