Fordulat az orosz-ukrán háború apropóján magyar tekintetben.

Az Európai Parlament állásfoglalást fogad el az orosz agresszióval szemben a mai plenáris ülésen, és a módosító javaslatok között több olyan is volt, amelyek magyar ügyeket is érintenek.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szúrta ki, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői ezek közül többet meg is szavaztak.

Az egyik ilyen módosítás ezt írja:

haladéktalanul tiltsák be az orosz ellenőrzés alatt álló alapok és bankok, például a Nemzetközi Beruházási Bank unióbeli működését.

A másik módosítás a paksi bővítésre is vonatkozik: “Szüntessenek be az Oroszországgal a nukleáris területen folytatott minden együttműködést, különösen a Roszatommal és leányvállalataival való együttműködést, így az Oroszországgal a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretében folytatott együttműködést, valamint szüntessék meg vagy vonják vissza a Roszatom valamennyi leányvállalatának működési engedélyét.”

Kapcsolódó cikk

Az állásfoglalás szövegében szerepel még egy kitétel, amely a letelepedési kötvényekről szólt: “Az EP felhívja a tagállamokat és a befektetési rendszerek révén tartózkodási engedélyt biztosító szövetséges országokat, hogy vizsgáljanak felül az ilyen tartózkodási jogállással rendelkező minden kedvezményezettet, és vonják vissza a vagyonos orosz magánszemélyek és családtagjaik, különösen a szankcionált magánszemélyekhez és vállalatokhoz kapcsolódó kedvezményezettek tartózkodási engedélyeit.”
Ez egyébként csak egy állásfoglalás, a gyakorlatban senkit nem kötelez semmire, de erőteljes politikai váltás ez a kormánytól.

Deutsch Tamás az Atv.hu-nak azt nyilatkozta a kérdésre, hogy megszavazták-e a paksi bővítés leállítását, hogy “Természetesen nem. Ennyi.”

Később egy Facebook-posztban hazugsággal vádolta Ujhelyi Istvánt. Ehhez képest a név szerinti szavazás összesítéséből látszik, hogy a fideszesek megszavazták mindhárom módosító javaslat beemelését a végső állásfoglalásba, majd magát az állásfoglalást is.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

orban viktor torok gabor zarug peter farkas konyv

Itt a nagy bejelentés, Orbán Viktorról van szó, végre elárulták

Váratlan bejelentés kavarta fel a politikai életet: Orbán Viktorról készül könyv, méghozzá két ismert politológus tollából. A hír egy előadás közben hangzott el, teljesen váratlan pillanatban. Az internet azóta találgatja, mit árulhat el majd a kötet Magyarország vezetőjéről.

Orban Viktor donald trump találkozó 2025

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

A CNN élő adásában hangzott el egy meglepő kijelentés Magyarországról a Trump–Orbán találkozó után. A washingtoni csúcs nagy visszhangot váltott ki világszerte, és a közösségi oldalak napok óta a magyar miniszterelnök amerikai útjától hangosak. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója exkluzív interjút adott a CNN-nek, amelyben megdöbbentő mondatok hangzottak el hazánkról.

nyugdij emeles 2026

Fontos hír jött a nyugdíjasoknak, komoly pénzről van szó

Háromszor is magasabb összegű nyugdíj érkezik a következő hónapokban – novemberben, januárban és februárban. A kormány bejelentette az 1,6%-os visszamenőleges emelést, a 3,6%-os januári növelést, valamint a 13. havi nyugdíj pontos időpontját is. Több százezer idős ember számára ez most valódi anyagi fellélegzést jelenthet.

szabo-zsofi-fidesz-dpk-

Szabó Zsófi: A halálomat kívánják, azt írják, hogy apukám forogna a sírjában

Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a politikai szerepvállalásáról Szabó Zsófi, aki mostanában gyakran megkapta a gyűlölködőktől, hogy az édesapja, Szabó Gyula forog a sírjában miatta. A műsorvezető elárulta, hogy bár az apukája igyekezett független maradni, mégis Orbán Viktor mellé állt évekkel ezelőtt. Az édesanya kitért arra is, hogyan kezeli a sok bántást, illetve azt, hogy a halálát kívánják.

ivanyi gabor nav nyomozas

Nincs kegyelem: Vádat emeltek Iványi Gábor és több ismert politikus ellen

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt többek között Iványi Gábor, Gurmai Zita, Donáth Anna, Szél Bernadett és Herényi Károly ellen, mert a vád szerint 2022-ben megpróbálták megakadályozni a NAV pénzügyőreit egy Dankó utcai házkutatás során. A politikusok és kísérőik a vádirat szerint erőszakosan próbálták áttörni a helyszínt biztosító pénzügyőrök sorfalát.

nagy fero botrany fidesz reakcio vitalyos eszter

Megszólalt a Fidesz Nagy Feró botrányt kavaró kijelentéséről: „Képmutatók, akik támadják!”

Megszólalt a kormányszóvivő és a Fidesz is Nagy Feró botrányos mondatairól. Vitályos Eszter elhatárolódik az énekes azon kijelentéseitől, amelyek szerint a prostitúcióra kényszerített lányok is “jól jártak”, de önvizsgálatra szólítja fel azokat akik nem ítélik el Magyar Pétert. A Fidesz szerint a konkrét ügyben bíróság dolga lesz eldönteni, mit történt.