Az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy az EU és partnereinek jelenleg érvényes és jövőbeli szankciói fékezni fogják Oroszország ukrajnai háborúját: „Putyin ezzel a háborúval saját országát és népének jövőjét is tönkreteszi” – mondta Ursula von der Leyen a Bild am Sonntag című lapnak adott interjúban.
Hozzátette: úgy véli, hogy a jelenleg érvényes uniós szankciók nem túl engedékenyek.
„Oroszország államcsődje csak idő kérdése. A szankciók hétről hétre egyre mélyebbre hatolnak az orosz gazdaságba” – jelentette ki a 63 éves politikus, amit a Hirado.hu szemlézett.
Kapcsolódó cikk
Bár tudják, a konfliktus vége még messze van.
Nemrégiben egyébként az Európai Bizottság bejelentette, hogy fegyvereket fognak szállítani Ukrajnának, története során először.
Ez a döntés része annak a nagyszabású, új szankciós csomagnak, amelyet Oroszországgal és részben Fehéroroszországgal szemben hozott az Európai Unió és amelynek részleteit von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismertette.
Kapcsolódó cikk
Két tervet már fel is vezettek a szakemberek.
A Kreml hivatalosan is reagált arra a nemzetközi visszhangot kiváltó hírre, miszerint Donald Trump korábbi amerikai elnök egy magánbeszélgetés során azzal fenyegette meg Vlagyimir Putyint, hogy „szétbombázza Moszkvát”, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát.
A Schadl–Völner ügyben a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön hallgatták meg Varga Juditot volt igazságügyi minisztert, Magyar Péter volt feleségét.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter meghallgatásával folytatódik csütörtökön a bíróságon a Schadl-per tárgyalása.
Magyar Péter kedden megosztott egy dokumentumot, amely – elmondása szerint – a Fidesz programterve a 2026-os választásra. A Tisza elnöke azt írta, ez Rogán Antal egyik megbeszélésének jegyzőkönyve, és minden arra utal, hogy a köztársasági elnök csak egy báb. A bejegyzésre azóta Kocsis Máté reagált.
Vannak, akik keveslik, vannak, akik sokalják.
Pankotai Lilit is feljelentették.
A feljelentő felsorolta a budapesti V. kerületnek azokat a helyszíneit és útvonalait, amelyeken „a feljelentő szerit a feljelentett személyesen részt vett”.
Orbán Viktor vasárnap reggel ismét üzenetet küldött a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportba, ahol több aktuális témát is érintett.
A Publicus felmérése szerint a biztos szavazók körében 35-30, a biztos szavazó pártválasztókat nézve 44-37 a Tisza Párt előnye.
Magyar Péter pártjának félmillióval több szavazója lehet, mint a kormánypártoknak – derül ki a közvélemény-kutató friss felméréséből. A A falvakban a Fidesz erősebb, de csak négy százalékponttal.
Furcsa pillanatokat éltek át az újságírók és Orbán Viktor.
A médiagépezet Tóth Bettinával szemben hatástalan, ez a titka a Megafon ellen.
Elmaradt a repülőrajt, az osztogatáshoz dollárhitelt vesznek fel, az egészségügy összeomlóban, a közvélemény-kutatások pedig folyamatosan növekvő Tisza-előnyt mérnek.
Minden jel arra mutat, hogy a hétfőn Donald Trump amerikai elnök által kihirdetett, a 12 napos izraeli-iráni háborút lezárni szándékozó tűzszünet csak papíron létezik.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ma megjelent Brüsszelben az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága előtt, ahol meghallgatták a mentelmi ügyében.
Iránból rakétát indítottak Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden. Irán tagadja a vádakat.
Oroszország határozottan elítélte az Egyesült Államok Irán nukleáris létesítményei ellen indított támadásait.
Majoros Péter Majka eddig sem volt rajongója Donald Trump politikájának, akit korábban is bírált már nyilvánosan.
Jemen hivatalosan is bejelentette, hogy hadba lép Irán oldalán Izrael és az Egyesült Államok ellen.
Májusban minden eddigi közösségi médiarekordot megdöntött Magyar Péter, aki több mint 6 millió interakcióval vezeti a politikusok toplistáját.
Zelenszkij figyelmeztet: Oroszország új katonai műveletekre készül Európában.
Egy 18 hónapos kisbabát hagyott több órára magára a tűzforró autóban egy felelőtlen férfi Floridában.
Interjút adott az Indexnek Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Vitályos Eszter kormányszóvívő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerda délután kormányinfót tart.
Sokakat megdöbbentett a volt köztársasági elnök nyilatkozata.
A legújabb adatok szerint utcahosszal vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt a népszerűségi versenyben.
Internetes agresszió miatt feljelentették a habzó szájú, szélsőséges aktivistát.
Eszkalálódik az izraeli-iráni háború, mentik az embereket.
Egyre durvábbá válik.
Néhány nap leforgása alatt ez már a második súlyos légi katasztrófa Indiában.
A motorvonat az ütközés hatására kisiklott és oldalára dőlt.
Könyörgött, hogy engedjék fel a gépre.
A Partizánnak adott interjúban Cser-Palkovics András figyelmeztető üzenetet küldött Mészáros Lőrincnek, és több érzékeny politikai témában is megszólalt.
Fél évvel ezelőtt rendelték el a negyed évszázada eltűnt Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János letartóztatását.
Ma tragikus repülőgép-szerencsétlenség történt Ahmedabadban, amikor az Air India Boeing 787-8 Dreamliner járata, amely Londonba tartott, lezuhant.