Várható az orosz-ukrán béketárgyalás negyedik fordulója is.

Véget ért a béketárgyalások harmadik fordulója, de kevés előrelépést hozott – írta meg a BBC. (Az első tárgyalásról ebben a cikkünkben, a másodikról pedig ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen.)

A béketárgyalások harmadik fordulója március 7-én, hétfőn délután kezdődött. Az előzetes sajtómegjelenésekből azonban sok információt nem lehetett tudni a tárgyalásról. Azonban a BBC azt írta, az ukrán fél szerint kis pozitív előrelépést sikerült elérniük a humanitárius folyosók logisztikájával kapcsolatban. A Reuters úgy tudja az ukrán delegáció egyik tagjától, hogy nem sikerült olyan megállapodást kötni, ami szignifikánsan javítana a szélesebb körű helyzeten.

Mykhailo Podolyak, az ukrán elnök tanácsadója hozzátette, hogy a fő kérdésben, az ukrajnai tűzszünet biztosításában intenzív tárgyalásokat folytattak.

A Kreml egyik munkatársa az orosz tévében nyilatkozva elmondta, hogy a fehéroroszországi tárgyalások „nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket”.
Orosz-Ukrán Háború Harmadik Tárgyalás Leonyid Szluckij
Leonyid Szluckij Orosz Állami Duma-Tag Az Orosz Delegációból A Gomel Régióban, Fehéroroszországban 2022. Február 28-Án Zajló Tárgyalások Után Néz / Fotó: Reuters

Az orosz delegáció egyik tagja szerint „nagyon nagyon hamar” sor kerül a tárgyalások következő, negyedik fordulójára. Pontos dátumot nem adott Leonyid Szluckij az orosz állami televíziónak nyilatkozva, de akár már holnap is sor kerülhet rá Fehéroroszországban – tette hozzá a The Guardian tudósítása szerint.

Március 9-én, szerdán azonban új információ jelent meg. Az Ukrajnával folytatott béketárgyalásokon részt vevő orosz küldöttség „egyetlen tárgyalási pontot sem enged el” – idézte a RIA hírügynökség Leonyid Szluckij tárgyalópartnert, aki szerdán egy televíziónak nyilatkozott.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a tervek szerint csütörtökön Törökországban tárgyal ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával – számolt be a Reuters.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.