A korábbi boxoló, jelenleg Kijev polgármestere, Vitalik Klicsko "demokratikus, modern európai országként" látja a jövőjüket.

Interjút adott a CNN-nek Vitalij Klicsko, korábbi bokszbajnok, aki 2014 óta Kijev polgármestere. Arról beszélt, büszke az ukránokra, amiért megvédik az országukat, és úgy látja, a harc az ország jövőjéért folyik. Szerinte Kijevet „megállás nélkül” támadják az orosz csapatok. Minden órában robbanásokat hallani, „az emberek nagyon idegesek, sok időt töltenek a bunkerekben”.  Nemrég egyébként ő maga is fegyvert ragadott Ukrajnáért az Oroszország ellen vívott „véres háborúban” testvére, Volodimir oldalán, aki korábban szintén ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó volt.

Az ukrán katonákat hősöknek nevezte, és a civilekre is büszke, mert fegyvert ragadtak a főváros védelmében.
Mint arról beszámoltunk, a kárpátaljai Ljubimivka nevű faluban helyi romák elfoglaltak egy tankot, így segítve Ukrajnát. A falusiak merész vállalkozását Anton Herascsenko belügyminiszteri tanácsadó is megosztotta, elismerését fejezte ki a bátorságukért.
„Valaki be akar jönni az otthonunkba, és el akarja lopni tőlünk a jövőnket” – mondta. „Nem áll készen” arra, hogy megmondja, Kijev meddig bírja ki az orosz inváziót, de hozzátette, ez „hosszú idő” lehet. „Demokratikus, modern európai országként látjuk a jövőnket. Ennyi. Nincs vita. Ez a célunk. Ezért küzdünk. A hazánkért harcolunk. Harcolunk az álmainkért.”

Kapcsolódó cikk

Amerikai források szerint az orosz csapatok újabb, elsöprő hulláma képes lesz legyűrni az ukrán ellenállást. Az amerikai kormányzat tisztviselői hétfőn titkos tájékoztatókon figyelmeztették a törvényhozókat, hogy az orosz csapatok második hulláma valószínűleg megszilárdítja az oroszok Ukrajnán belüli pozícióit, és puszta létszámánál fogva képes lesz legyőzni az ukrán ellenállást.

Ugyanakkor egy amerikai szakértő szerint túl kevesen vannak az oroszok egy ekkora népességű ország stabil megszállásához, noha készenlétbe helyezte a nukleáris erőket Putyin. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának alelnöke arról írt, hogy a túlterhelt orosz erők nehezen tudnák stabilizálni a helyzetüket Ukrajnában. 

Történelmi példákon keresztül vezeti le, hogy miért jutott erre a következtetésre. Orosz szempontból a fő problémát az ukrajnai invázióban részt vevő katonák létszámában látja.
Hétfőn egyébként bejelentette Klicsko, hogy mától, azaz keddtől tilos alkoholt árulni Kijevben. A tiltásnak vélhetően ahhoz lehet köze, hogy az alkoholra hamarosan más módon lehet szüksége a kijevieknek: Molotov-koktélokat lehet belőlük gyártani az esetlegesen közelgő orosz ostrom ellen.
A közlés szerint fokozott fognak fordítanak majd arra, hogy a szabályokat mindenki betartsa, emellett azt is felügyelik, hogy a boltok és drogériák ne emeljék meg az áraikat, hiszen jelenleg háború van, nincs itt az ideje a nyerészkedésnek.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.