A plébános a Népszavának adott interjújában azt mondta, drámai módon érintette a Fidesz választási veresége, amelyre saját politikai oldala sem számított. Elismerte, hogy rosszul mérték fel a helyzetet, és félreinformálás történt, a kormányváltást mégis egy előre megírt, Donald Tusk lengyelországi hatalomátvételéhez hasonló forgatókönyv részeként értelmezte. Ez Osztie politikai olvasata: nem mutatott be bizonyítékot arra, hogy a magyar kormány lépéseit külföldről megtervezett forgatókönyv irányítaná.

A közmédia átalakítását, a közjogi vezetőket érintő alkotmánymódosítást és a parlamenti hangnemet Osztie a jogállamiság elleni támadásként mutatta be. Arra a kérdésre, hogy az előző 16 év közmédiája megfelelt-e az objektív tájékoztatás követelményének, nem adott egyértelmű igenlő választ, de szerinte jobban teljesített, mint a most kialakuló rendszer fog. Azt is elismerte, hogy a Fidesz idején történtek visszaélések, gazdasági szereplők számonkérése pedig elmaradt – támogatását mégis az „Isten, haza, család” hármasával indokolta.

Osztie Zoltán Magyar Péter magánéletéből vezetett le politikai ítéletet

A plébános Magyar Péter erkölcsi alkalmasságát többek között arra hivatkozva kérdőjelezte meg, hogy a miniszterelnök nem házasságban, hanem konszenzuális szexuális kapcsolatban él. Ebből, valamint a kormány politikájából arra következtetett, hogy Magyar nem védi a család szentségét, gyűlöletet kelt és „eladja a hazáját”. Ezek vallási és politikai minősítések, nem ellenőrzött tények. Osztie nyugati pénzügyi és hatalmi köröket is említett, de az állítólagos irányításra vagy Magyar Péter hazaárulására nem mutatott be konkrét bizonyítékot.

Bencsik András korábban a Sátán szolgájának nevezte a kormányfőt, Osztie pedig a kérdésre azt válaszolta, hogy a Sátán létezik, és emberek az eszközeivé válhatnak. „Ilyen értelemben egyetértek azzal, ha valaki úgy gondolja, hogy Magyar Péter a Sátán eszköze” – fogalmazott. A mondat teológiai képet használ egy politikai ellenfél erkölcsi kizárására, ezért túlmutat a kormányzati döntések bírálatán: a vitapartnert nem tévedő politikusként, hanem egy gonosz erő közvetítőjeként állítja be.

A főegyházmegye határt húzott a papi és a pártpolitikai szerep között

Osztie a Sándor-palotánál tartott fideszes demonstráción is felszólalt, ahol háttérhatalomról és a keresztény értékek veszélyeztetéséről beszélt. Süllei László érseki általános helynök ezt követően levélben közölte a papokkal, hogy Osztie saját személyes véleményét képviselte, nem az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye megbízásából szerepelt. A levél arra is figyelmeztetett, hogy keresztényként tartózkodni kell mások méltóságának, hitének vagy jó szándékának megkérdőjelezésétől. Ez az intézményi álláspont közvetlenül ütközik a „Sátán eszköze” típusú politikai minősítéssel.

Osztie szerint viszont a pap kötelessége közéleti kérdésekben is levonni az evangéliumból következő erkölcsi tanulságokat, ezért visszautasította, hogy szereplése pusztán pártpolitika lett volna. A Fidesz újjászervezésében a katolikus közösségek közvetett részvételét is indokoltnak tartotta, ha a cél a „patrióta értékrend” megerősítése. Ez nem a Magyar Katolikus Egyház hivatalos programja, hanem Osztie elképzelése. A Contextus a jobboldali gyűlölködő kommunikáció választási következményeiről szóló cikkében már bemutatta ugyanennek a politikai stílusnak a belső kritikáját; a kapcsolat tematikai, nem intézményi.

Osztie Zoltán elmondása szerint személyesen Semjén Zsolt KDNP-elnök kérte fel arra, hogy szólaljon fel a Sándor-palota előtti politikai demonstráción.

A felkérés új megvilágításba helyezi Osztie érvelését: bár saját fellépését erkölcsi tanúságtételként írja le, meghívása közvetlenül egy kormánypárti vezetőtől érkezett. A vita így már nemcsak arról szól, meddig terjed egy pap közéleti szabadsága, hanem arról is, használhatja-e egy párt az egyházi tekintélyt ellenfele vallási megbélyegzésére. A következő jelzés az Esztergom–Budapesti Főegyházmegyétől vagy a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától érkezhet: reagálnak-e külön a „Sátán eszköze” kijelentésre és a katolikus közösségeknek szánt pártépítő szerepre.