Ezt keresed?

Ha nem ez az a cikk, amit kerestél, próbáld részletesebb kulcsszóval!

Sunyiságában és brutalitásában lehet ismerős a mostani valóságunk

Sunyiságában és brutalitásában lehet ismerős a mostani valóságunk, valójában mégis új, idegen, és fontos lenne megismerni. Ebben egy regény is segíthet – derült ki a szegedi könyvbemutatón.

Harag Anita nyerte el a 2019-es Horváth Péter Ösztöndíjat

A legnagyobb pénzjutalommal járó magyar irodalmi díj a tavalyi Petri-díjasé.

Bödőcs Tibor: „Hugyozzál Hölgyet hermelinnel a hóba, hülyegyerek!” – Így veti a képzőművészetbe magát Bödőcs

Bödőcs Tibor humoristának október elején jelent meg második könyve, a Meg se kínáltak. Korábban már elolvastuk, „megkritizáltuk”, most pedig kiszemezgettük belőle a képzőművészethez – kulturális magazin révén – kötődő legjobb idézeteket.

Dévényi István: Egymás ellen élve megszűnünk társadalom lenni

A vidék hanyatlása megállíthatatlan, az elit urizálása pedig kanyarban előzi az erről szőtt elképzeléseket. Dévényi István számos médiumnál volt már újságíró.

Kukorelly Endre: Aki művészettel foglalkozik, az tudja megváltoztatni az életét

Kukorelly Endrével legújabb regénye, a Cé cé cé pé avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé kapcsán a Baumgarten-díj felélesztéséről, a mentori munkáról, a Hír tévés szereplésekről és a véleménynyilvánításról is beszélgettünk.

Meghalt Kurtág Márta

Ucsida Micuko világhírű japán zongoraművész is csodálta a Kurtág-házaspárt.

Így g_ciztek ti: Káromkodás a magyar közéletben

Mik voltak a legemlékezetesebb k_rvaanyázások a magyar közéletben? Egyáltalán: miért jó káromkodni?

A hajléktalanokat a Baby Shark gyerekdal ismételgetésével akarja elűzni a városvezetés

Korábban is próbálkoztak már hasonlóval. Akkor klasszikus zenével akarták elűzni a hajléktalanokat, de füstbe ment a terv.

Ha jó koncertet szeretnénk, lógassunk verslábat és osszunk liliomot!

A Magashegyi Underground zenéje és jelenléte olyan, mint egy liliomillatú ölelés.

10 év után ismét elkészült a kulturális elit lista: Nádas Péter és Alföldi Róbert is az élen

Esterházy Péter halála miatt Nádas Péter vette át az első helyet. Enyedi Ildikó nem fért fel az összesített listára, ráadásul mindössze egy nő kapott helyet rajta.

Ők hárman kaphatják az egyik legrangosabb irodalmi díjat – Horváth Péter Ösztöndíj 2018

A Horváth Péter Ösztöndíj több mint 6 ezer eurót biztosít.

Miről nem írhat ma egy írónő – avagy létezik-e női irodalom?

Írónak vagy írónőnek tartják-e magukat? Lehet-e egy női író trágár? Mi a jó regény titka?

15 hajléktalan kunyhóját semmisítették meg a Határ út menti kiserdőben

Kispesten a Határ út mentén lévő kiserdőben semmisítettek meg közel 8 kunyhót a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai a hosszú hétvége folyamán. A megsemmisített kunyhókban odaveszett az ott lakók több értéktárgya is.

André Ferenc: “A jó közéleti költészetet tudom szeretni, mint például Petriét”

André Ferenccel vettük górcső alá első kötetét, ahhoz kapcsolódóan a mémeket és a kultpolitikát, amely ugyan kiszólásokkal, de fel-felsejlenek, mint például az emigráció.

Ők kapták az idei állami kitüntetéseket augusztus 20-a alkalmából

Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese és Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át a Pesti Vigadóban.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

II. Erzsébet királynő a koronavírusról: “Sikerülni fog”

A brit nemzet legyőzi az új koronavírus okozta járványt, ha megőrzi egységét és elszántságát – üzente II. Erzsébet királynő.

A Gahaku app segítségével reneszánsz portrévá alakíthatod szelfijeidet

Rasszizmussal vádja érkezett a Twitter-felhasználók részéről az applikáció ellen.

Margot Robbie stílusa visszaugrott a ’90-es évekbe a karantén idejére 

Lezser Adidas nadrágban és csillagos felsőben ugrott el bevásárolni.

A McDonald’s megosztotta egyik hamburgere receptjét, hogy házilag elkészíthesd

Mostantól otthonodban is élvezheted a nagyobb gyorséttremek ízeit.