13 év után visszatért Pálffy István a képernyőre, ám olyan interjút készített, hogy az első napján kirúgták.

Még hétfőn indult Pálffy István új műsora a HírTv-n, de már ki is rúgták – jelentette be a csatorna. A fél nyolckor kezdődő Napi Aktuális című műsorban Pálffy István már nem jelent meg, az őt helyettesítő műsorvezető egy közleményt olvasott fel: Pálffyt kijelentései miatt azonnali hatállyal kirúgták a csatornától.

A közleményben azt írták, hogy „Pálffy István élő adásban olyan állítást és véleményt fogalmazott meg, amely teljesen összeegyeztethetetlen a csatornánk elveivel és hitvallásával. A Hír TV elhatárolódik minden olyan kijelentéstől, amely a pedofíliát támogatja, felmenti vagy népszerűsíti. A csatorna vezetősége ezúton is elnézést kér mindenkitől, akit ez a kijelentés megsértett vagy érzékenyen érintett.” A közlemény azzal zárul, hogy a Hír TV a mai napon azonnali hatállyal szerződést bontott Pálffy Istvánnal.

Pálffy 13 év után tért vissza a műsorvezetői székbe, méghozzá a HírTv Napi aktuális című műsorába, ahol meghívott vendégekkel beszélgetett. Az első adásban Kovács Zoltán államtitkár és Schmitt Pál egykori köztársasági elnök mellett Márki-Zay Péter egykori miniszterelnök-jelöltet, Hódmezővásárhely polgármesterét is kérdezte.

Kapcsolódó cikk

A hétfői adás nagy port kavart, miután Pálffy azt mondta Márki-Zay Péternek, hogy szerinte „bizonyos türelemmel kétségkívül kell lenni egy olyan betegség felé, iránt, mint a pedofiloké, és ugyanakkor ott vannak a gyermekeik.”
Márki-Zay visszakérdezett, hogy ezt mégis hogy érti, mire azt mondta, hogy a pedofília betegség, és minden beteggel szemben türelmet kell tanúsítani. Ezt Márki-Zay hevesen elutasította, és azt mondta, hogy a tömeggyilkos is lehet beteg, de ettől még nem kell türelmet tanúsítani a tömeggyilkossággal. Pálffy erre annyit mondott, hogy az is egy mentális betegség, mire Márki-Zay újra azt mondta, hogy sem a pedofilokkal, sem a tömeggyilkosokkal szemben nem kell türelmesnek lenni.

Kapcsolódó cikk

„Nem is azt mondom, hogy kizárólag türelmesnek kell lenni, én azt mondom, hogy nem lehet szembeállítani egy másik csoporttal. Tehát itt a gyerekek védelméről van szó” – válaszolta Pálffy.
Az esetet Márki-Zay a Facebookon így kommentálta:

Pálffy István a pályafutását a ’80-as évek végén kezdte a Magyar Rádiónál, később a Magyar Televízió műsorvezetője lett. 1997-ben az akkor induló TV2 egyik ismert arca volt a Tények és a Jó estét, Magyarország! műsorvezetőjeként. 2002-ben visszatért a köztévéhez, ő volt a Híradó és a Panoráma műsorvezetője, majd 2010-ben búcsút intett a televíziózásnak, mivel a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) színeiben elindult az országgyűlési választásokon.

Kapcsolódó cikk

Pálffy bejutott a parlamentbe, a KDNP-frakció tagja és a kulturális és sajtóbizottság alelnöke lett. Majd a parlamenti ciklus letelte után 2014-től az MTVA nemzetközi kapcsolataiért felelős tanácsadójaként dolgozott, 2015-2019-ig dublini nagykövet volt, utána pedig a Duna Média televíziós médiaszolgáltatási vezetője.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

meghalt forro tamas riporter

Meghalt Forró Tamás, az MTV egykori sztárriportere

Hosszú évek óta eltűnt a képernyőről, a közéletből Forró Tamás. Az egykori zseniális rádió-, később televíziós riporter, aki Havas Henrikkel alkotott elválaszthatatlannak tűnő párost a Napkelte műsorában.

kovacs andras origo ujsagiro tavozas oka

Hatalmas lejtmenet az Origónál, Kovács András is távozik

Tizenegy év után távozik Kovács András, az Origo egyik legismertebb, korábban rágalmazásért elítélt, állami díjas munkatársa. Információink szerint sokan hagyták el vagy kényszerültek távozni a Fidesz-közeli sajtóterméktől, ahol jelentős távozási és elbocsátási hullám zajlik.