A mondás úgy tartja, hogy „a pénz nem boldogít”, de egy tanulmány szerint ez nem így van, sőt.

Egy bizonyos mennyiségre van szükségünk

Egy 2018-ban készített tanulmány megállapította, hogy a boldogsághoz bizonyos mennyiségű pénz szükséges. Ezt az összeget 60 ezer és 75 ezer amerikai dolláros éves fizetés közé lőtték be, ami nagyjából évi 19-24 millió forintot jelent. Aki ennél többet visz haza, az már nem feltétlenül boldogabb – írta akkor a Nature Human Behaviour című tudományos lap.

Újabb kutatások viszont a Proceedings of the National Academy of Sciences hasábjain jelentek meg. A publikáció szerzője Matthew A. Killingsworth, aki pontosította a 2018-as felmérés módszertanát.

Az eredeti felmérésben a jövedelemadatokat és a boldogság mértékét regisztrálták a felhasználók. A résztvevőket értékelnie kellett, mennyire voltak boldogok a korábbi időszakban, ám Killingsworth szerint ez így nem jó, mert megköveteli, hogy pontosan emlékezzenek vissza arra, mikor hogyan érezték magukat. Ekkor pedig az is előfordulhat, hogy a pénznek semmi köze nincs a boldogsághoz – írta az IFLScience után a HVG.

Új módszertan

Az új kutatás során a szakember kiküszöbölte ezt a problémafaktort. Az új módszerrel, azt vizsgálják, hogy aktuálisan hogyan érzik magukat a résztvevők. Összesen 33 391 amerikai dolgozó vett részt a felmérésben, akik 1 725 994 alkalommal válaszoltak a nekik feltett kérdésre.

Penz-Boldogga-Teheti-Az-Embert-Uj-Tanulmany
/ Fotó: Matthew A. Killingsworth / Pnas
A kutatás rámutatott: a jövedelem és a boldogságérzet közötti kapcsolat egyenesen arányos egymással, legyen szó akár a pillanatnyi boldogságról, vagy az élettel való elégedettségről. Ennek oka pedig az lehet, hogy az emberek szívesen költenek pénzt az élvezeteik növelésére és a szenvedésük csökkentésére – mondta a professzor. Az, hogy mennyit lehet ilyesmire költeni, nagyban függ attól, hogy mennyit keres aktuálisan az illető.
Az írásban azt is közli, miszerint nincs olyan jövedelemküszöb, ami felett az emberek jóllét-érzése már csökkenne vagy stagnálna. Killingsworth hozzátette, ha van is ilyen, akkor az jóval magasabb összeget jelenthet, mint eddig gondoltuk.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet