Rena Miras-Pye és Jemma Black is szeretett volna gyermektelen párokon segíteni, végül együtt lettek béranyák.

Barátnők és béranyák

A legjobb barátnők mindenütt a világon szeretik megosztani egymással a hobbijukat és a szabadidejüket: együtt szoktak vásárolgatni, beülni egy kávéra, edzőterembe járni vagy közös nyaralást szerveznek. De az, amit Rena Miras-Pye és Jemma Black tett, egészen példátlan, írja a Mirror.

A barátnők úgy döntöttek, hogy vadidegen pároknak segítenek szülővé válni – ha lehet, egyszerre. A két nő az internet segítségével ismerkedett meg 2016-ban, amikor Black Miras-Pye petesejtdonációval kapcsolatos tapasztalatairól érdeklődött, miután olvasta a jelenleg 40 éves tanárnő beszámolóját.

Petesejtdono Beranya Baratnok

Nem sokkal később a két birminghami asszony személyesen is találkozott, majd elhatározták, hogy közösen belevágnak a béranyaságba is. Az önzetlen kaland azonban nem indult könnyen, mert Miras-Pye-nak két sikertelen beültetése is volt, míg Black elsőre terhes lett.

Jemma és én is könnyen teherbe estünk a gyerekeinkkel, szerencsések vagyunk. Ugyanakkor mindketten közelről láttuk, ahogy az ismerőseink milyen megpróbáltatásokon mennek keresztül, hogy gyerekük legyen, és elhatároztuk, hogy segítünk a meddő pároknak. 35 évesen petesejtet adományoztam egy párnak, amelyből egy ikerpár és egy harmadik kislány is született. Több információm nincs is a családról, de nagyon jó érzés segíteni másoknak a szülővé válásban” – nyilatkozta a háromgyermekes Miras-Pye.

Közös gyermekvárás

Jemma Black Miras-Pye tapasztalatait megismerve szintén petesejtdonor lett, de úgy érezte, még nem merítette ki a lehetőségeit. 2018-ban a két barátnő közösen csatlakozott a brit béranyák egyesületéhez. Miras-Pye kezdetben hezitált, de amikor megismerkedett egy szimpatikus párral, elmúltak a kételyei és már ő is segíteni akart.

„Néha lelkiismeretfurdalás gyötört, amiért nekem sikerült rögtön az első lombik, Renának pedig nem, de mindig számíthatott a támogatásomra” – mondta az eladóként dolgozó Black.

A harmadik próbálkozás azonban Miras-Pye számára is sikert hozott, 2019 októberében pozitívat tesztelt. Három hónappal később Black ismét terhes lett egy másik pár kisbabájával, így a barátnők együtt töltötték terhességük nagy részét.

„Öt hónapon át együtt voltunk kismamák, egyszerre hordtuk ki a babákat. El nem tudom mondani, mekkora támogatást jelentett ez nekem” – nyilatkozta Miras-Pye.

Egy amerikai asszony esete viszont azt mutatja, hogy a természet néha megtréfálja azokat a párokat is, akik már nem szeretnének több gyermeket.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet