Vajon mindannyian tudjuk, mi és hogyan történt 1848. március 15-én? A szabadságharc, a forradalom napján Petőfi Sándor naplója betekintést ad arra, hogyan szervezték meg a napot, amely Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe lett.

Az 1840-es években számos releváns változás állt be. Ilyen például 1844, amikor latin helyett magyar lett a hivatalos nyelvünk. 1848-ban pedig a nemzeti lobogónk piros-fehér-zöld lett. Később, 1873-ban Pozsony helyett Budapest vált hazánk fővárosává.

A Kids News felidézte, hogyan és mi történt azon a bizonyos esős napon Petőfi Sándorékkal, a márciusi ifjakkal. Petifő naplóját idézzük fel!

Naplójába a forradalmat követő napokban ezeket a sorokat írta:

Korán reggel az ifjak kávéházába siettem. Az úton Vasvári Pállal találkoztam, mondtam neki, hogy menjen Jókaihoz s ott várjanak meg együtt engemet. A kávéházban még csak néhány fiatalember volt, kik nagy búsan politizáltak. Bulyovszki Gyulát, ki közöttük volt, meghíttam Jókaihoz, a többieknek meghagytam, hogy az érkezőket tartsák itt, míg vissza nem jövünk.

Hazamenvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni fölszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszki és Jókai proklamációt szerkesztettek. Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony egyenesen Bécs felé, anélkül, hogy valamelyikünket megsértett volna.

     – Jó jel! – kiáltánk föl egyhangúlag.

     Amint a proklamáció elkészült, s indulófélben voltunk, azt kérdem, micsoda nap van ma?

     – Szerda – felelt egyik.

     – Szerencsés nap – mondám –, szerdán házasodtam meg!

Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proklamációt olvasta föl, én nemzeti dalomat szavaltam el; mindkettő riadó tetszéssel fogadtatott.

      (A nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-kán írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-kén akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.)

A pesti Pilvax kávéház 1848. március 15. Preiszler József korabeli színezett tollrajza

A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot, s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el.

Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a proklamációt és én elmondtam a nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a szemináriumba a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. A szeminárium csarnokában elénk állott egy professzor, és ezt mondta nagy pátosszal:

     – Urak, a törvény nevében…

Többi szavait elnyelte a sokaság mennydörgő kiáltása s a tisztelt tanár többé nem juthatván szóhoz, szépen elkotródott. A jogászok rohantak ki az utcára, hogy velünk egyesüljenek. Közülök Vidács emelt szót, elmondta, hogy professzoraik a tartandó lakomábani részvevést eltiltották kicsapási büntetés mellett. Kacaj és bosszankodó kifakadások a hallgatóságban. De a lakoma már csak mellékes dolog volt. Jókai ismét fölolvasta a proklamációt s a tizenkét pontot s énvelem elszavaltatták a nemzeti dalt. Mindkettőt fanatikus lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövő „esküszünk”-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.

– Most menjünk egy cenzorhoz, és vele írassuk alá a proklamációt és a nemzeti dalt! – kiáltott valaki.

    – Cenzorhoz nem megyünk – feleltem –; nem ismerünk többé semmi cenzort, el egyenesen a nyomdába!

Mindnyájan beleegyeztek és követtek.

A szabad sajtó elsõ nyomtatványainak kiosztása 1848 márczius 15-én Pesten. Az 1848-iki márcziusi mozgalmak Pesten. – Egykorú rajtok után

Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidácsot és engem neveztek kiküldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Ezalatt kinn lelkesítő beszédeket tartottak Egresi Gábor, Degré, Vasvári, Jókai stb. Délfelé elkészültek a nyomtatványok s ezrenként osztattak szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére s a sokaság eloszlott.

A szakadó eső dacára mintegy 10 000 ember gyűlt a múzeum elé, honnan a közhatározat szerint a városházához mentünk, hogy a tizenkét pontot magokénak vallják a polgárok is és velünk egyesüljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt a néppel, először. Rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláírta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. Óriási kitörése a lelkesedésnek!… Egyszerre az a hír szárnyal, hogy katonaság jön… körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlen egy ijedt arcot sem láttam… minden ajkon e kiáltás: fegyvert! Fegyvert!

Ezen, különben alaptalan hír, oly fölindulást okozott, hogy Nyári Pál és Klauzál tovább beszéltek egy óránál, anélkül, hogy beszédeikből egy-egy töredék mondatnál többet hallottunk volna.

     – Budára, Budára!… a helytartó tanácshoz!… nyittassuk meg Stancsics börtönét!… Budára!…

Cenzúrázta a Közszolgálati Egyetem Petőfi Sándor Magyar vagyok versét

Március 14-ei rendezvényen szavalta volna el Petőfi Sándor Magyar vagyok című versét egy 8-os fiú, amelyre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara kért fel. Noha a Petifő-mű a hazaszeretetet veszi górcső alá, az utolsó két strófa igencsak kritikus hangnemű. Ezt pedig az egyetemi kar nehezményezte, legalábbis a vers elmondását.

Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. Végre választmány neveztetett ki, Budára menendő s a helytartó tanácsot fölszólítandó, hogy a cenzúrát rögtön eltörölje, Stancsicsot szabadon bocsássa, s a katonaságnak rendeletet adjon, miszerint ügyeinkbe semmi szín alatt be ne avatkozzék. A választmány tagjai: Egresi Sámuel, Gyurkovics Máté, Irányi Dániel, Irinyi József, Kacskovics Lajos, Klauzál Gábor, Molnár György, Nyári Pál, Petőfi Sándor, Rottenbiller Leopold, Staffenberger István, Tót Gáspár, Vasvári Pál.

A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz, és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre.

Így írna Petőfi Sándor verset a mai Magyarországról

Ma ünnepeljük az 1848-49-es forradalmat. Március 15-e alkalmából Felföldi József üzletember a elmondta, kíváncsi volt, milyen verset írna Petőfi, ha idecsöppenne. – mondta Felföldi. Március 14-ei rendezvényen szavalta volna el Petőfi Sándor Magyar vagyok című versét egy 8-os fiú, amelyre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara kért fel.

Ez volt március 15-ke. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történetben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek.

Pest, március 17. 1848.”