Egy 18 évvel ezelőtti eset állítólagos elszenvedője jelentkezett, és már vádat is emeltek R. Kelly ellen Minnesotában. Az énekes közben őrizetben van Chicagóban. 

Hétfőn, egy minnesotai sajtótájékoztatón jelentette be a helyi ügyész, hogy prostitúcióban való részvétellel vádolják meg R. Kelly Grammy-díjas énekest. Az ügyet súlyosbítja, hogy az állítólagos áldozat még nem volt 18 éves, mikor az eset 2001-ben történt.

A bejelentő valamivel több lehetett 16-nál, mikor R. Kelly a városukban járt 18 évvel ezelőtt, és a rendőrségnek adott beszámolójából kiderült, hogy az autogram mellé a sztár telefonszámát is megkapta.

Felhívta, és R. Kelly meghívta a hotelszobájába, ahol már egyedül várta.

R Kelly Szexuális Zaklatás
R. Kelly / Fotó: Getty Images

A rövid beszélgetés után 200 dollárt adott a lánynak, hogy táncoljon neki. Az énekes közben levette a köntösét, maszturbálni kezdett, és a lányt is teljesen levetkőztette. A most nagyjából 35 éves nő elmondása alapján szexuális kapcsolat is volt köztük. Ehhez képest R. Kelly ügyvédje tagadja, hogy a szexuális együttlét bármilyen formája megvalósult volna – írja a TMZ.

R. Kelly-t letartóztatták szexuális erőszak vádjával!

A február 22-ei letartóztatást egy újabb videó felbukkanása előzte meg, amin vélhetően R. Kelly látható, ahogy egy kiskorú lányt bántalmaz, írja a Dazeddigital. “(R. Kelly) zenéje továbbra is elérhető a szolgáltatásban, de a Spotify nem fogja aktívan promotálni” – jelentette ki a cég a Billboard nak tett nyilatkozatban.

Ha bebizonyosodik az ellenkezője, R. Kelly 5 évet is kaphat Minnesotában, illetve egy 10 ezer dolláros bírság is várhat rá. Közben az énekes Chicagóban őrizetben van, és várja a tárgyalássorozatot, amibenjó pár, nagyon komoly vádat próbál majd rábizonyítani az ügyész. Van közöttük gyermekpornográfia, kiskorú elcsábítása, de az igazságszolgáltatás akadályozása is. Csak a chicagói vádak alapján kaphat akár 70 évet is.

A Spotify törölte R. Kelly-t playlistjéről “hitvány” magatartás miatt

“(R. Kelly) zenéje továbbra is elérhető a szolgáltatásban, de a Spotify nem fogja aktívan promotálni” – jelentette ki a cég a Billboard nak tett nyilatkozatban. A streaming oldal leszögezte, hogy nem cenzúrázzák a tartalmakat egy előadó viselkedése miatt, de azt akarják, hogy a szerkesztőségi döntések visszatükrözzék a cég értékeit.

A hölgy néhány nappal az után kereste fel a minnesotai rendőrséget, hogy a chicagói ügyész egy sajtótájékoztatón kérte azokat az esetleges áldozatokat, akik a korábbi években kapcsolatba kerültek R. Kellyvel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.