Az egyik férfit a rendőrök őrizetbe vették Kecskeméten, a határsértőket pedig visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Az éjszaka során elfogtak egy másik embercsempészt is és 95 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében.

Szír állampolgárokat szállított

A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei 2022. január 15-én 10 óra 45 perckor Kecskemét térségében intézkedés alá vontak egy járművet, amelyet egy litván férfi vezetett. A rendőrök a kocsiban a sofőrön kívül további 10 külföldit találtak, akik szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni – közölte a police.hu.

A gyanú szerint a 30 éves litván állampolgár a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. A férfit előállították és őrizetbe vették, majd kihallgatását követően kezdeményezték letartóztatását.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Csongrád-Csanád megyében is lecsaptak

A Szeged Határrendészeti Kirendeltség  járőrei az osztrák rendőrökkel, a honvédekkel és a polgárőrökkel együttműködve 2022. január 15-én 22 óra és január 16-án 6 óra között nagyobb csoportokban, 95 illegális migránst tartóztattak fel Szeged, Mórahalom és Ásotthalom külterületén. Ellenőrzésük során a csoportok tagjai szír, török, palesztin, tunéziai, marokkói és afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el – számolt be erről is a police.hu.

A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2022. január 16-án 1 óra 45 perckor Ásotthalom külterületén ellenőriztek egy osztrák honosságú Volkswagen Golf típusú személyautót, amit egy 42 éves szlovák állampolgár vezetett. A járműben rajta kívül további négy, magát afgánnak valló férfi volt, akik személyazonosságuk mellett jogszerű magyarországi tartózkodásukat sem tudták igazolni. Az egyenruhások a sofőrt előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.  A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet