A trailerben látottak alapján több szakértő is megelőlegezné Roger Deakins számára az Oscar-díjat. A nagyszerű operatőrnek a Sam Mendes által rendezett I. világháborús dráma, az 1917 operatőri teljesítményéért járhat újra a szobor, írta a Collider szerint.

Hirdetés

Deakins 14 jelölés után a Szárnyas fejvadász 2049-ért nyerte el – eddig először – a filmszakma legrangosabb elismerését 2018-ban.

Roger Deakins forgatáson / Fotó: SPW / DMR / Splash News

Az 1917 különlegessége éppen az operatőri munkában rejlik: Deakins úgy fényképezett, mintha egyetlen felvétel során rögzítette volna a teljes filmet. Ez a módszer még izgalmasabbá teszi a látványt, azt a hatást kelti, mintha valós időben játszódna a cselekmény.

Szárnyas Fejvadász 2049: Schrödinger esete a replikánsokkal – Kritika / ContextUs

Az 1982-es film a fenti szempontokból a nagyközönség számára való emészthetőséget nem tudta megvalósítani, ez lehetett az egyik oka, hogy moziba kerülésekor bukásnak számított. A többi feltételt viszont olyan mesterien sikerült megvalósítania, hogy az évek során korának egyik meghatározó alap műve lett. Kíváncsian vártuk Schrödinger dobozának folytatását.

Így dolgozott már Hitchcock is a Kötélen, és ugyanez a módszer ért Oscar-díjat a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) filmért Emmanuel Lubezkinek 2015-ben. Deakins azonban a fényeket is egészen elképesztő módon használja. Mindemellett az állandóan mozgásban lévő, szó szerint tűzön-vízen át folyamatosan előretörő főszereplők nyomában loholó kamerák kezelése is bravúros feladat.

1917 – In Theaters December (Behind The Scenes Featurette) [HD]

1917 In Theaters December https://www.1917.movie Sam Mendes, the Oscar®-winning director of Skyfall, Spectre and American Beauty, brings his singular vision to his World War I epic, 1917. At the height of the First World War, two young British soldiers, Schofield (Captain Fantastic’s George MacKay) and Blake (Game of Thrones’ Dean-Charles Chapman) are given a seemingly impossible mission.

Nem ez volt az első eset, hogy Deakins együtt dolgozik Mendes-zel: a 2005-ös öböl-háborús dráma, a Bőrnyakúak (Jarhead) és a 2012-es James Bond-epizód, a Skyfall után újabb 7 év elteltével találkoztak.

A két fiatal főszereplő, George MacKay és Dean-Charles Chapman mellett Colin Firth, Mark Strong, Benedict Cumberbatch, Richard Madden és Andrew Scott alkotják a szereplőgárdát.

A történetben az I. világháború alatt két fiatal brit katona a lehetetlennel határos küldetést kap: át kell törniük az ellenséges német frontvonalon és eljuttatni egy üzenetet a második zászlóaljhoz. A tét és a felelősség óriási: a két kiskatona, ha sikerrel jár, 1600 bajtársuk életét mentheti meg, köztük egyikük testvérét.

1917 – Official Trailer [HD]

1917 In Theaters December https://www.1917.movie Sam Mendes, the Oscar®-winning director of Skyfall, Spectre and American Beauty, brings his singular vision to his World War I epic, 1917. At the height of the First World War, two young British soldiers, Schofield (Captain Fantastic’s George MacKay) and Blake (Game of Thrones’ Dean-Charles Chapman) are given a seemingly impossible mission.

A film világpremierje 2019. december végén látható Amerikában, Európában jövő januárban kezdik vetíteni.

Hirdetés