Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója mondta el, hogy Eszenyi Enikő saját kérésére felfüggeszti a színészi tevékenységét.

Színészként már nem tér vissza

Az InfoRádiónak adott interjút a Vígszínház új igazgatója, Rudolf Péter, és természetesen szóba került elődje, Eszenyi Enikő is. Mint elmondta, az Eszenyi által rendezett darabokat a következő évadban műsorra tűzik, de színészként már nem tér vissza.

eszenyi eniko vigszinhaz lemondas
/ Fotó: Eszenyi Enikő hivatalos Facebook-oldala

Rudolf elmondása szerint “[Eszenyi] Enikő most saját kérésre felfüggeszti a színészi tevékenységét, nem akar játszani.” A Vígszínház új igazgatója hozzátette, hogy azokkal az előadásokkal kapcsolatos összes munkát elvégzi, amelyeket ő rendezett. Együtt beszélik meg az esetleges szerepátvételeket, végigcsinálja a szokásos felújító próbákat.

“Távol maradni is politika, Enikő” – Eszenyi ellen tüntették a Vígszínházban

Az egyik olvasója számolt be arról, hogy A diktátor című darab végén egy transzparenst tartottak fel a nézőtéren: “Távol maradni is politika, Enikő!” Az információik szerint az ügyelő próbált intézkedni, de nem sikerült, és nem nagyon reagálták le a helyzetet a nézők és a színészek.

Rudolf Péter hivatalosan július elejétől vezeti a Vígszínházat, és megbízatása 2021. december 31-ig tart. Mellette Eszenyi Enikő és Csányi János rendező, a Bárka alapító-igazgatója és a Színház és Film Intézet alapító-vezetője is pályázott az igazgatói posztra, de Eszenyi márciusban visszalépett a személye körül kialakult helyzet miatt. Rövid idő alatt ugyanis több mint hatvan színész és más színházi ember vádolta meg verbális erőszakkal és hatalmi visszaéléssel, a fővárosi önkormányzat pedig az ügyek feltárását célzó vizsgálatot is indított.

Köszönettet mondott a minisztériumnak

Ami a színház anyagi helyzetét illeti: Rudolf szerint a koronavírus-járvány ellenére biztos lábakon állnak, ami szerinte részben az előző vezetésnek köszönhető, részben pedig az illetékes minisztériumnak.

vigszinhaz rudolf peter eloadasok bemutatok jegyek
Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója a színház 125. évadának évadhirdetõ sajtótájékoztatóján 2020. július 1-jén / Fotó: Illyés Tibor / MTI

Hozzátette, az elmúlt időszakban két ember távozott a színházból, de ők még az igazgatóváltás előtt döntöttek így, ő pedig első lépésként a hat, már a színházban dolgozó egyetemistával kötött szerződést. Rajtuk kívül Telekes Péter, Méhes László és Seress Zoltán, valamint Brasch Bence szerződik még a Vígszínházba.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.