Kapcsolódó cikk
Tóth Vera szerint Magyar Péter visszaadta a magyaroknak azt, ami évek óta hiányzott – és ez nem politika
Tóth Vera először adott ilyen mélységű vallomást: elmondta, miért majdnem hagyta abba az éneklést, miért kritizálta a Megasztárt, mit gondol Magyar Péterről – és hogy a húgával való kapcsolata most hol tart.
Magyar Péter és a Tisza Párt miniszteri névsorainak állása
A két új bejelentéssel Magyar Péter már kilenc miniszteri nevet közölt. Hétfőn jelentette be az első hetet: pénzügyminiszter Kármán András, gazdasági- és energetikai miniszter Kapitány István, külügyminiszter Orbán Anita, egészségügyi miniszter Hegedűs Zsolt, honvédelmi miniszter Ruszin-Szendi Romulusz, élő környezetért felelős miniszter Gajdos László, agrár- és élelmiszerminiszter Bóna Szabolcs.
Kapcsolódó cikk

Úgy néz ki, Magyar Péter érzékeny pontra tapintott: „Ne adja ki az Operát a haveroknak”
Ókovács Szilveszter Operaház-igazgató reagált Magyar Péter sajtótájékoztatón elhangzott megjegyzésére – és nyilvánosságra hozta, hogy a leköszönő kormánynak 59 millió forint plusz egyéb költség volt az október 23-i rendezvény ajánlata.
Ruff Bálint és a Partizán, valamint Magyar Péter
Kapcsolódó cikk

Magyar Péter nekiment azoknak, akik most hirtelen pártfordulásba kezdtek: „Az internet nem felejt”
Magyar Péter üzent a TV2 sztárjainak, akik elkezdték törölni a Fidesz-barát posztjaikat: „Az internet nem felejt” – majd közölte, a KESMA azon szörnyek közé tartozik, amelynek működését meg kell vizsgálni.
A hét elején felkerült "Szia, Bálint" szöveggel egy közös képet Ruff és Magyar között, és azonnal beindultak a találgatások.
Kapcsolódó cikk
„Ezt a beszélgetést folytatni fogjuk” – Ruff Bálint megerősítette, hogy találkozott Magyar Péterrel, és elmondta, miről kérdezte a leendő miniszterelnök
Ruff Bálint politikai elemző a Partizán Vétó utolsó adásában megerősítette: a választások után Magyar Péter megkereste, és megkérdezte tőle, mi a véleménye az ország helyzetéről – és hogy mitől nem lesz Magyarország újra következmények nélküli ország.