Sarah Jaffe: Jövedelmezési mutatók mindenekfelett
Sarah Jaffe Work Won’t Love You Back (A munkád nem fog viszontszeretni) című könyve a tavalyi év koronavírus-járvány koronázta tapasztalatai alapján rávilágít, hogy civilizációnk hajlamos annak a munkának tulajdonítani a legkisebb jelentőséget, amelyre társadalmilag legégetőbb szükségünk volna. A világjárvány egyik legnagyobb hatású következménye, hogy a munkaerőpiacot övező hiedelmeket feloszlatja és a gyakran rossz berögződéseket kiűzi az emberek gondolkodásából. Ma már teljesen más típusú foglalkozásokat tekinthetünk létfontosságúnak, mint tavaly ilyenkor tettük volna. Amit manapság csodálunk, az az egészségügyi dolgozók elképesztő teherbírása, az ápolók és idősgondozók nélkülözhetetlensége, a saját gyermekeik sorsát otthoni zoom tanórák megtartása mellett egyengető tanárok kitartása, a szemétszállítók, tömegközlekedési dolgozók, csomagszállítók és árufeltöltők áldozatos munkája és kockázatvállalása. Akik azért kelnek fel minden nap és mennek dolgozni, hogy a rendszer ne omoljon teljesen össze.
Hogyan lehetséges, hogy ezek a kulcsfontosságú szakmák, amelyek elvégzésére legtöbben nem lennénk képesek, de civilizációnk komfortját elképzelni sem tudnánk nélkülük, mégis a legalulfizetettebbek közé tartoznak? Meddig determinálhatják egy munka valódi értékét a jövedelmezési mutatók? Nehéz csitítani az igazságérzetünket, amíg az Operatív törzs tanácsadóinak zsebe pár nap alatt telik meg akkora összegekkel, amennyit egy koronavírus-fertőzöttekkel teli kórházi dolgozó havi fizetésként vihet csak haza. A fejekben addig kérdések cikáznak majd, amíg Jeff Bezos vagyona másodpercenként növekszik egy Amazon raktárban rakodó munkás éves bérezésének többszörösével.
20 óra munka, 4 óra pihenés, 0 óra szórakozás
A New York-i újságíró, Sarah Jaffe könyve felvázolja, hogyan jutottunk el ilyen mértékű egyenlőtlenségekig, és hogy a jövedelmi olló széthúzását miként fogja kihívás elé állítani a világjárvány utóhatásaiból fakadó szemléletváltás. A könyv részletes esettanulmányokon keresztül mutatja be a munkájukat hivatásként megélők nézőpontját. A fizetetlen gyakornokokét, egyedülálló dolgozó anyákét, a kiégett pedagógusokét, a civil szervezetek dolgozóinak perspektíváját. Korunk jellemző filozófiájának két legrombolóbb hatású témáját vizsgálva teszi mindezt.
A New York-i művész a kapitalista munkakultúrát fricskázza legújabb projektjével
200 dollárt munkabért fizetett a projektbe bevont művészkollégáinak.
Kapcsolódó cikk
Elsődeleges kártékony berögződésként emeli ki annak belénk sulykolását, hogy a munkabiztonság, a rendszeres munkaidő és a biztos megélhetés csupán ódivatú álomkép, mint az internet előtti időkben a megfizethető lakhatás reménye vagy a színes televízió voltak. Továbbá, hogy – perverz módon – az emberek meggyőződéssel hiszik, hogy a munkájuknak egyben örömforrásnak is lennie kéne, jelentéssel és megelégedéssel töltve fel hétköznapjaikat. Kötelezvénynek érzik, hogy hálával gondoljanak foglalkoztatottságuk tényére, és amennyiben ezt az érzést hajszolniuk nem sikerül, nem jelenthet mást, mint hogy nem elég jók abban, amit csinálnak, mitöbb, nem elég okosak.
Mégis hogy merjük megkérdőjelezni annak igazságosságát, hogy míg mi a lakbért is csak nehezen tudjuk időben elutalni vagy időt szakítani a barátainkra, mások a mi kemény munkánk árán gazdagszanak meg?
– teszi fel cinikusan a kérdést Jaffe.
A történelem során talán most élnek az emberek először olyan korban, ahol a leggazdagabbak milliárdos vagyonra tesznek szert, miközben fizikailag gyakorlatilag nem járnak be semmiféle munkahelyre. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének jelen – konzekvensen és folyamatosan azt sulykolják munkavállalóiknak, hogy a termelés, az áldozat sosem állhat le. Régen elmúltak azok az idők, amikor az emberek a biztos megélhetés reményében különösebb fejfájás nélkül hajlandóak voltak bevállalni a heti ötnapos, napi nyolc órás munkaidőt.
No Title
No Description
Ma már ennél sokkal nagyobbak az elvárások, különösen az új felállás szerint elterjedni látszó, otthonról végezhető munkák esetében. A nyolc óra munka-nyolc óra pihenés receptúrát a nyugati piacalapú gazdaságok mozgatórugója váltotta fel.
Az új felfogás szerint a létbizonytalanság és szorongás a szabad akarat és rugalmasság velejárói, és ha az ember nem találná kielégítőnek munkáját vagy nem tudna a megélhetéséhez elegendőt ugrani a kereseti létrán, annak bizonyára személyes döntések hibás sorozata az oka.
Sarah Jaffe szerint a jelen időkben, amikor a normalitáshoz való visszatérésénél semmire sem vágyunk jobban, mégis megengedhetjük magunknak, hogy megkérdőjelezzük az általunk megszokott normák működőképességét, azok milliókra nézve érvényesnek hitt létjogosultságát.
Idáig mintha senki sem kérdőjelezte volna meg, miért gondoljuk, hogy egy szakma érzelmi töltete ne lenne számokban is kifejezhető?
– fejtegeti a problémához vezető hibás hozzáállást Jaffe.
A kórházakat szponzoráló vezetőségnek tetszik vagy sem, az ápolók és orvosok munkájának hatalmas és elengedhetetlen részét képezik az úgynevezett nem-produktív tevékenységek, mint például a személyre szabott ápolás. Ha tapsoltunk az ápolók áldozatos munkájáért tavasszal, miért is ne lobbizhatnánk az egészségügyi dolgozók fizetésemeléséért?
Egy svéd cég végtelen munkavállalást ajánl egy szerencsés svéd állampolgárnak
Egy svéd művészeti cég végtelen foglalkoztatást ajánl egy szerencsés kiválasztottnak: mindezért semmit sem kell dolgoznia.
Kapcsolódó cikk
Jaffe állítja, társadalmunk megkövült felfogása szerint az egyes szakmák értékét befolyásoló tényezők továbbra is nemi- és osztályalapú felvetéseken alapulnak. Elég csak arra gondolnunk, mennyivel nagyobb megbecsülés övezi a – férfi – fizikai szakmunkásokat, mint a házimunkát végző – többnyire női – réteget. Vagy, hogy városi szemléletben mennyivel keresettebbek a diplomát követelő állások, szemben az úgynevezett humanitáriusabb foglalkozásokkal szemben. Sarah Jaffe Work Won’t Love You Back című könyve holnaptól rendelhető meg az Amazonról.
